Kezdőlap Agrár Baromfikampány. Jövőre új jelölést kapnak a tojások
No menu items!

Baromfikampány. Jövőre új jelölést kapnak a tojások

Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT). A tojások 2021-től új jelölést is kapnak.

Nagy István agrárminiszter a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, közel 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást.

Nagy István. Fotó: Pelsőczy Csaba

Magyarországon a baromfihús a legnépszerűbb állati eredetű fehérjeforrás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a magyarok csaknem 35,5 kilogramm baromfit esznek évente. A tojásfogyasztás pedig az utóbbi években folyamatosan nő, az egy főre jutó héjas tojásfogyasztás 2015-ben 133 darab volt, amely 2018-ra 158 darabra emelkedett.

A fogyasztás ösztönzéséhez elengedhetetlen, hogy a megismertessék a fogyasztókat a jó minőségű, egészséges és kedvező áron elérhető magyar tojással és baromfihússal. Ezért a kampány során törekednek ezen áruk széles felhasználási lehetőségeinek bemutatására – tette hozzá.

Nagy István elmondta, 2021-ben léphet hatályba az a minisztérium által készített jogszabály, amely pontosabb, egyértelműbb információk feltüntetését teszi kötelezővé a tojásoknál.

A jelenleg még előzetes egyeztetésen lévő tervezet szerint az ömlesztett tojás esetében nemcsak az országkód magyarázatát, hanem magát a származási ország megnevezését is fel kell tüntetni, a hazai tojások esetében pedig a nemzeti zászlót is meg kell jeleníteni.

Jelenleg a dobozos és az ömlesztett tojás esetében a származási országra vonatkozó információk csak közvetetten, a tojáshéjon elhelyezett kód által jelennek meg.

A miniszter beszélt arról is, hogy milyen problémákat okozott a koronavírus-járvány a baromfi- és a tojáspiacon, példaként említette a vendéglátást, a közétkeztetést, a turizmust ért lezárások hatását.

Hozzátette: a madárinfluenza is komoly károkat okozott, ugyanakkor a hazai baromfiágazat ilyen körülmények között is képes volt helytállni, és a lakosság számára biztosítani a folyamatos élelmiszerellátást. Ehhez hozzájárult az is, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok egyre nagyobb mennyiségben szerezték be hazai termelőktől a baromfihúst és a tojást.

A miniszter szerint középtávon a baromfihús fogyasztás lassú, de folyamatos növekedésével lehet számolni a következő évtizedben. A Vidékfejlesztési program pályázatinak segítségével támogatják a baromfitartó telepek korszerűsítését és új telepek építését, illetve a járványügyi kockázatokat csökkentő fejlesztéseket. Emellett támogatásokkal segítik a minél magasabb szintű állatjóléti színvonal fenntartását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,