Kezdőlap Turizmus Bécs: kutatók szerint a kiállítások nyitottabbá és érzékenyebbé tesznek
No menu items!

Bécs: kutatók szerint a kiállítások nyitottabbá és érzékenyebbé tesznek

Kader Attia, chaos+repair=universe, 2016-os alkotása látható.
Cpyright: Courtesy Galleria Continua

A Bécsi Egyetem nemzetközi kutatócsapata a Dóm Múzeummal karöltve bebizonyította, hogy egy múzeumlátogatás után az ember egy héten keresztül bizonyítottan körültekintőbb, empatikusabb és segítőkészebb.

A kutatócsoport a bécsi Dom Museum Wien “Mutasd a sebed” című kiállításának látogatóit vizsgálta, amelyet Johanna Schwanberg és Klaus Speidel kurátorok rendeztek. A kiállítás a kortárs és történelmi művészet keverékét használta, hogy a sebezhetőség témájára összpontosítson. A kurátorok célja az volt, hogy a látogatókat az emberiség egyik központi témájáról való gondolkodásra és pozitív változásra ösztönözzék.

Két kísérletet végeztek: A múzeum előtt elsétáló embereket kérdezték, hogy egy ingyenes belépőjegyért cserébe részt vennének-e a kiállításon. Ezután interjút készítettek velük, hogy rögzítsék empatikus aggodalmukat mások iránt, idegengyűlöletüket, és hajlandóságukat a menekültek befogadására – közvetlenül a látogatás előtt és után. A másik vizsgált csoport 41 tagja pedig egy alkalmazáson keresztül számolt be gondolatairól és cselekedeteiről a látogatás előtti és utáni héten. Az eredmények összehasonlításával a kutatók megállapították, hogy a látogatók a kiállítás után szociálisabban és nyitottabban gondolkodtak, valamint többet segítettek másoknak. Ezek a változások a nap hátralévő részében is megmaradtak, és a résztvevők következő héten is igyekeztek empatikusabban viselkedni másokkal.

A kutatás a Bécsi Egyetem részéről Matthew Pelowski, a Dóm Múzeumtól pedig Johanna Schwanberg és Klaus Speidel kurátorokkal valósult meg, és az APA PsycArticles című szaklapban is publikálták. Ezek az eredmények az első bizonyítékok arra, hogy már egy rövid látogatás egy kiállításon, különösen egy olyanon, amely a kortárs művészetet egy új társadalmi kihívás kezelésére használja, kézzelfogható és tartós változást eredményezhet. Ha arra a sok ezer emberre gondolunk, akik meglátogatnak egy kiállítást, és ha aznap mindenki egy kicsit többet gondol másokra, vagy megpróbál nyitottabb és elfogadóbb lenni, annak akár hatalmas hatása is lehet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő