Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Bécsi tudósok: Klimt és Beethoven jó kedvre derítenek
No menu items!

Bécsi tudósok: Klimt és Beethoven jó kedvre derítenek

Foto von Zsolt Marton

A Bécsi Egyetem kutatócsapata kiderítette, hogy már negyed óra alatt jobb kedvre derül, aki Beethoven 9. szimfóniáját hallgatja, miközben Klimt Beethovenfríz című alkotását szemléli. Aki akarja, a múzeum jóvoltából most maga is kipróbálhatja a hatást. 

A művészet jót tesz a léleknek – tudjuk ezt régóta, de a Bécsi Egyetem pszichológusaiból álló kutatócsoport most tudományosan is bizonyította. Arra kérték a Wiener Secession látogatóit, hogy nézegessék Klimt Beethovenfríz című alkotását, miközben Beethoven 9. szimfóniáját hallgatják, amely a műalkotást ihlette. Egy másik csoport zenehallgatás nélkül tette ugyanezt. A kísérlet során kiderült, hogy azok a látogatók, akik zenét is hallgattak a festmények szemlélése közben, jobban élvezték a művészetet és csökkent a stressz-szintjük.

„Ha egyszerre két érzékszervünkön keresztül érkezik a stimuláció – méghozzá esztétikus, művészi formában –, akkor az jelentősen felerősíti az esztétikai élményt. Ezáltal csökken a félelem és a szorongás.” – magyarázza Helmut Leder, a kutatás vezetője. A kutatás azt is megállapította, hogy már 14,3 percnyi idő a múzeumban – zenével vagy anélkül – csökkentette a látogatók stressz-szintjét, félelmeit és jobb kedvre derítette őket.

Leder azt is kiemelte, hogy a pozitív hatás szempontjából nem mindegy, hogy valódi művészetről vagy giccsről van szó. Mert a művészet csak akkor tud jót tenni a lelkünknek, ha azt érezzük, hogy kaptunk is valamit, ami fontos a számunkra – ez különbözteti meg a giccstől.

A Bécsi Egyetem doktorandusza, Anna Fekete kutatásának eredménye, amelyet Helmut Leder vezetésével végzett, az APA PsycArticles című szaklapban jelent meg. Aki pedig akarja, a múzeum jóvoltából most maga is kipróbálhatja a hatást: fülhallgatókat bocsátanak a látogatók rendelkezésére, amelyekben Beethoven 9. szimfóniája szól.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.
Hirdetés

Hírek

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...