Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Beszerzésimenedzser-index: csökkenés júniusban
No menu items!

Beszerzésimenedzser-index: csökkenés júniusban

A beszerzésimenedzser-index (BMI) lassuló ütemű növekedést mutat, a szezonálisan kiigazított júniusi értéke 54,4 pont, szemben a májusi 57,9 értékkel – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

A korábbi júniusokkal összevetve az idei érték felülmúlja a hosszú távú 52,5 pontos júniusi átlagot, és meghaladja az elmúlt három év 54,1 pontos átlagát is.

A felmérésben vizsgált részindexek majd mindegyike csökkent. A foglalkoztatottságindex értéke azonban két hónapja először ismét 50,0 pont fölé került. Tavaly május-júniusában is 50,0 pont alatt volt az index, amit nyolc hónapos bővülő trend követett – közölte az MLBKT.

Júniusban a termelési mennyiség indexe csökkent májusi értékéhez képest, ám 50,0 pont felett maradt, ami  a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve, immár negyvenhatodik alkalommal. A mostani érték átlag feletti, 1995 óta hatszor volt magasabb az index értéke júniusban.

Az új rendelések júniusi indexe gyengült, 50,0 pont felett maradt, ami azt jelzi, hogy az új rendelések állománya ismét magasabb lett az előző hónaphoz viszonyítva. A mostani érték átlag felettinek tekinthető 1995 óta.

A júniusi szállítási átfutási idő hosszabb lett májushoz képest, és az ütem erősödött. Az index értéke az elmúlt egy évben végig 50,0 pont alatt volt. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei a negyedik legalacsonyabb érték.

A vásárolt készletek tizedik alkalommal bővülnek egy hónap szűkülés után, most gyengébb ütemben, az idei júniusi indexérték az elmúlt huszonkét év értékei között átlag feletti, és a tizedik legnagyobb júniusi. 2017-ben minden hónapban emelkedett a vásárolt készletek szintje, 2018-ban pedig tizenegy hónap volt ilyen.

A beszerzési mennyiség indexe júniusban csökkent májusi értékéhez képest, de 50,0 pont fölött maradt, ami továbbra is a beszerzési mennyiség emelkedését jelzi. A mostani érték felülmúlja az elmúlt három év átlagát, és a kilencedik legmagasabb júniusi adat. A beszerzett mennyiség egy hónapig szűkült, mielőtt újból bővülést tapasztaltunk, immár negyvenkettedik hónapja.

A beszerzési árak esetében az index értéke alacsonyabb lett, de 50,0 pont felett maradva további árnövekedést jelez a válaszadók szerint. Ezzel a beszerzési árak nyolc hónap csökkenés után a szezonális kiigazításnak köszönhetően harmincnyolcadik hónapja lesznek magasabbak. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a tizedik legkisebb júniusi.

A késztermékkészletek szintje júniusban alacsonyabb lett az előző hónaphoz képest, de ennek üteme továbbra sem túl erős. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei így is átlag felettinek mondható, és a második legnagyobb 1995 óta.

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent májushoz képest, de továbbra is 50,0 pont fölött maradt. A szezonális kiigazításnak köszönhetően negyvennyolc hónapja folyamatosan jelzi az import mennyiségének növekedését az előző hónaphoz képest.

Az exportindex értéke is csökkent az előző hónaphoz képest, de 50,0 pont fölött maradva jelzi az export mennyiségének gyengébb ütemű bővülését – közölte az MLBKT.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...