Kezdőlap Tőzsde BÉT - Az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett gyengültek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett gyengültek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,41 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 40 667,65 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a nagyobb nyugat-európai tőzsdék – valamint hozzájuk csatlakozva a BUX is – fél százalékos mínuszban nyitottak, délben egy kicsit változott ugyan a hangulat, de ez nem volt elég ahhoz, hogy nullában tudjanak zárni.

Az elemző kiemelte, hogy a Citigroup jelentésével hivatalosan is megkezdődött a gyorsjelentési szezon. A következő egy-másfél hónapban a vállalati jelentések lesznek a meghatározóak – tette hozzá. Úgy vélekedett, a tavalyi év elég erős volt a globális vállalatok szempontjából, az Egyesült Államokban 15-20 százalékkal tudtak emelkedni a nettó profitok, amitől csak egy kicsit maradt el Európa, illetve Japán.

A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,81 százalékkal 3202 forintra csökkent, 892,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,43 százalékkal 11 640 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 206,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,52 százalékkal 5770 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3910,14 ponton zárt hétfőn, ez 1,32 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.