Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemző: jelentős csökkenéssel kezdődhet a nap
No menu items!

BÉT – Elemző: jelentős csökkenéssel kezdődhet a nap

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a szerdai pozitív korrekció után csütörtökön ismét tovább csökkenhet a BUX index, miután egyre több környező országban üti fel a fejét a koronavírus.

Török Lajos Dániel jelezte, a vezető részvények közül az OTP visszaesett a 14 800 forintos szintről és letörte a 14 600 forintos szintet is, ami ismét ellenállást jelent, míg támaszként a 14 100 forintos érték szolgál. A Mol egyre közelebb kerül a 2560 forintos ellenállási szinthez, míg támasz 2414 forintnál várja az árfolyamot.

A Richter szerdán többször tesztelte a 6800 forintos ellenállást, de alatta zárta a napot, csütörtökön újból megpróbálhatja áttörni. A szakértő szerint a Magyar Telekom esetében a 420 és 430 forintos szintekre érdemes figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,84 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 43 521,91 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 25,4 milliárd forint volt

A Mol 32 forinttal, 1,29 százalékkal 2520 forintra erősödött, 5,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 570 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 444,9 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 120 forinttal, 1,80 százalékkal 6775 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás