Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számít az elemző

Emelkedésre számít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán elmondta, hogy korrigálnak a részvénypiacok. Jelentősen javult a nemzetközi befektetői hangulat, miután az iráni-amerikai viszállyal kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök nyugalomra intett, és nem helyezett kilátásba további katonai lépéseket.

Hozzátette: a hazai részvénypiac már előző nap délelőtt visszapattant, csütörtökön folytatódhat a pozitív korrekció. A hazai vezető részvények közül az OTP végül nem érte el a 14 370 forintos, rendkívül fontos támaszát, 14 600 forint közelében fordult. A következő ellenállási szint 15 000 forintnál húzódik. A Mol árfolyama a 2850 forintos támasz közelében fordult, itt 2930 forintnál látható a következő fontosabb akadály az emelkedésben. A Richter árfolyamát sikerrel tartotta meg a 6200 forintos támasz, most a 6400 forintos szint tesztelése előtt nyílhat lehetőség. A Magyar Telekom a 440 forintos szintről pattant fel, összességében azonban nincs változás, a 435-450 forintos sáv lehet irányadó a következő napokban is – írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,38 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 44 932,18 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 7,2 milliárd forint volt.

A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2888 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,16 százalékkal 14 870 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,25 százalékkal 444,50 forintra emelkedett, forgalma 138,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 95 forinttal, 1,53 százalékkal 6320 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás