Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén a nyilatkozó elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője úgy véli, felfelé korrigálhat a BUX a hétfői csökkenés után, amelyhez elsősorban az OTP piacán tapasztalható profitrealizálás vezetett. Ezzel a bankpapír árfolyama visszaesett a 12 700 forintos szint alá, ez meghatározó lehet a következő napokban is.

A Mol folytatta az emelkedést, az olajtársaság árfolyama hamarosan elérheti a 3150 forintos ellenállási szintet. A Richter jegyzése továbbra is az 5000 forintos támasz közelében tartózkodik, letörése esetén újabb tér nyílna meg a csökkenés előtt, így izgalmasan alakulhatnak a következő napok. A Magyar Telekom árfolyama is lefelé mozdult, 440 forintnál alakult ki egy ellenállási szint, de továbbra is pozitívnak mondható a technikai képe.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy mérsékelten emelkedő nyitásra számít. Az amerikai részvénypiac a hétfői iránykereséses nyitást követően végül emelkedéssel zárt, mérsékelt emelkedés tükröződik az ázsiai piacokon és az európai határidős indexekben is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,25 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 41 338,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült a pénteki záráshoz képest.

A Mol 16 forinttal, 0,52 százalékkal 3102 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,64 százalékkal 12 620 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 435,50 forintra esett, forgalma 78,8 millió forint volt.

A Richter-papírok 65 forinttal, 1,28 százalékkal 5010 forintra gyengültek, forgalmuk 626,5 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás