Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés

A hétfői emelkedés után kedden negatív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mert az amerikai részvénypiacokon jelentősen romlott a hangulat – közölte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kiemelte: a hazai vezető részvények közül az OTP-nél 13 700 forint közelében található a következő ellenállási szint, míg 13 500 forintnál rövid távú támasz húzódik. A Richter árfolyama lefelé korrigált, így a 7400 forintos szint ismét ellenállást jelent, támasz pedig 7200 forintnál látható.

A Mol tovább tudott emelkedni, azonban a 2220-2230 forintos tartomány továbbra is fontos ellenállást képez. A Magyar Telekom technikai képe továbbra is pozitív, kisebb negatív korrekciót követően folytatódhat az emelkedés a 388 forintos szint irányába.

A szakértő jelezte azt is, hogy tovább vette magát Mol, valamint emelkedett a finomítói, illetve a petrolkémiai árrés decemberben. A hétfői kereskedésben 120 ezer saját részvényt vásárolt a társaság, az átlagár ezúttal 2221,8 forinton alakult. Hétfőn délután tették közzé a decemberi finomítói és petrolkémiai árréseket, a hordónkénti finomítói árrés a novemberi 0,8 dollárról 1,3 dollárra emelkedett, a petrolkémiai árrés tonnánként 386,8 euróról 431,8 euróra.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,91 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 42 333,48 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt.

A Mol 28 forinttal, 1,28 százalékkal 2218 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,50 százalékkal 13 560 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 380 forinton állt, forgalma 296,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,21 százalékkal 7350 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.