Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresés várható a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Iránykeresés várható a tőzsdén

Iránykeresés várható csütörtökön a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence emlékeztetett: a szerdai kereskedésben erőteljes visszapattanás volt látható a keddi negatív korrekciót követően.

A Richter jegyzését a 8 ezer forintos szint támaszthatja meg – emelte ki. Az OTP árfolyamában 15 850 forintnál fekszik ellenállás, míg támasz 15 200 forintnál látható – tette hozzá. Arra is kitért, hogy a Mol esetében a 2250 és a 2300 forintos szintekre érdemes figyelni.

A Magyar Telekom árfolyamában 400 forintnál húzódik támasz – mutatott rá Józsa Bence. Felidézte, hogy a Magyar Telekom célárát a Goldman Sachs 432 forintra csökkentette a korábbi 456 forintról.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 614,17 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 46 379,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt.

A Mol 16 forinttal, 0,71 százalékkal 2270 forintra erősödött, 830,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,68 százalékkal 15 735 forintra nőtt, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,75 százalékkal 405 forintra emelkedett, forgalma 123,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,56 százalékkal 8135 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás