Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számítanak az elemzők

Iránykeresésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden hullámzó kereskedés jellemezte az amerikai piacokat, az utolsó órákban érkező eladói hullám miatt azok enyhe mínuszban zártak. Az ázsiai börzéken enyhe emelkedés látszódik, ugyanakkor a határidős indexek nem nyújtanak érdemi előremutatást, így az európai piacokon, ezen belül a magyar tőzsdén is iránykeresés lehet a nap elején.

A piac nagyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének meghallgatását, illetve a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról érkező híreket várják.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szintén iránykeresést vár a magyar tőzsdén, miután a nemzetközi részvényindexek is elfáradtak kissé.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP-re érdemes figyelni, várakozásuk szerint a bankpapír árfolyama hamarosan elérheti a történelmi maximumát 11 970 forintnál, akár már a péntek hajnalban megjelenő, vállalati jelentés előtt. A Richter piacán érdemi negatív korrekció indult, a Mol és a Magyar Telekom jegyzése helyben toporog, egyik részvény árfolyamában sem várnak nagyobb elmozdulást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,87 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 40 819,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és a Richter ára csökkent.

A Mol ára 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3272 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 850 forintra erősödtek, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 465 forintra nőtt, forgalma 182,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,77 százalékkal 5540 forintra esett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás