Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Bét tőzsde, elemzők a Budapesti Értéktőzsdén Kép: AzÜzlet.hu

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

Hétfőn a BUX 350,91 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 57 206,92 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte a hétfői kereskedésben folytatódott az emelkedés a magyar részvénypiacon, a BUX új történelmi rekordot ért el 57 411 pontnál.

Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 14 695 forintnál adódik a következő ellenállás, míg 14 180 forintnál már fontos támasz húzódik. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,12 százalékkal 14 500 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki hétfőn.

A Mol árfolyama a 2700 forintos ellenállást próbálja célozni, áttörése esetén a 200 napos mozgóátlag lehet elérhető 2750 forintnál, míg támasz 2620 forintnál látható. Hétfőn a Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2678 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyama egyelőre megakadt a 9420 forintos szintnél, amennyiben a későbbiekben sikerülne áttörni, 9585 forintnál lehet a következő megálló, míg támasz 9150 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama hétfőn 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9405 forintra erősödött, a részvények forgalma 943,3 millió forintot ért el.

A Magyar Telekom grafikonján 446 forintnál húzódik erősebb támasz, és 459 forintnál ellenállási szint. A Magyar Telekom árfolyama hétfőn 3,5 forinttal, 0,78 százalékkal 453,50 forintra emelkedett, forgalma 74,1 millió forint volt.

Varga Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy javította a magyar kötvénypiaccal kapcsolatos várakozását a Deutsche Bank, a magyar kötvényekre vonatkozó, mérsékelt alulsúlyozás ajánlását semlegesre változtatta.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.
Hirdetés

Hírek

NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Az NGM szerint az erős befektetői és piaci bizalmat a külföldi működőtőke-befektetések folyamatos beáramlása is jelzi.

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízi csiga-élőhelyének fejlesztése

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.

Átszervezi felső vezetését a Wizz Air

A légitársaság pénzügyi vezérhelyettese átveszi a kereskedelmi terület irányítását, helyére pedig egy cseh bankár érkezik.

Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma

A Termelői Közösségek Napján az ország különböző régióiból érkezett HÍR védjegyes kiállítók mutatták be termékeiket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.