Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde

Mérsékelt emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: a kedvező nemzetközi befektetői hangulat nyomán a magyar piacon is a vevők uralhatják a parkettet a délelőtti órákban.

Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP jegyzése a 15 ezer forintos szint felé indulhat. A Mol árfolyama továbbra is a 2600-2700 forintos tartományban mozoghat, egyelőre nem várható, hogy sikerülne innen kimozdulni. A Richter árfolyama tovább emelkedett, megközelítette a 7000 forintos, lélektani szintet, melyet hamarosan el is érhet. A Magyar Telekom továbbra is a 450 forintos támasz közelében mozog, a 450-460 forintos tartomány lehet meghatározó a következő napokban is – írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,67 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 44 538,59 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt.

A Mol 10 forinttal, 0,38 százalékkal 2634 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,08 százalékkal 14 650 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 452 forintra erősödött, forgalma 128,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,85 százalékkal 6885 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás