Kezdőlap Tőzsde BÉT - Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 939,62 pontos, vagyis 1,36 százalékos csökkenéssel 67 906,51 ponton zárta a hetet.

A részvénypiac összforgalma 59,450 milliárd forintról 93,818 milliárd forintra nőtt heti összevetésben. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

A BUX történelmi csúcson kezdte a hetet, amit kedden jelentős korrekció, majd a hét további kereskedési napjain kismértékű indexcsökkenés követett.
A héten a Richter és az OTP részvényeit is magasabb árfolyam mellett ajánlották vételre külföldi elemzők, a Mol adósbesorolását pedig megerősítette a Fitch Ratings – olvasható az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában.

Az OTP folytatta részvényvásárlásait a hét első négy napján több mint 113 ezerrel növelte saját részvény állományát.

Piacmozgató hatással volt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi bejelentése, hogy álláspontja szerint ki kell vezetni az extraprofitot azokból a szektorokból, ahol nem keletkezik extraprofit és a gyógyszeripar ebbe tartozik. Hozzátette: döntés a témában ősszel várható.

A kereskedés pénteki zárószakaszában több tízmilliárd forint értékben született kötés az OTP részvényeire, amely megdobta a heti összforgalmat is. A héten a legnagyobb mértékű, 3,09 százalékos, vagyis 290 forintos gyengüléssel a Richter zárt 9100 forinton, 23,756 milliárd forintos forgalom mellett.
Az OTP 2,04 százalékkal, 360 forinttal gyengült, árfolyama ezzel 17 310 forintra csökkent, összforgalma meghaladta az 54,559 milliárd forintot.

A Mol jegyzése 0,36 százalékkal, 10 forintos csökkenéssel 2790 forinton zárt pénteken, 9,405 milliárd forintos összforgalom mellett.

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom erősödött. a héten. A jegyzés 1,03 százalékkal, 10 forinttal 982 forintra emelkedett, az összforgalom meghaladta a 2,060 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6236,38 ponton, a múlt péntekinél 1,28 százalékkal, 78,94 ponttal magasabban zárt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás