Kezdőlap Tőzsde BÉT - Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 929,69 ponton zárt pénteken, 1,53 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 39,33 milliárd forint volt az előző heti 33,58 milliárd forint után, a vezető részvények mindegyike erősödött a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: az elmúlt héten nagyobb kilengések jellemezték a hazai részvénypiacot a hétfői “leszúrást” követően felpattanás jött a nemzetközi befektetői hangulat alakulásának megfelelően.

A piacon ható hírek között említették, hogy a Fitch még a múlt pénteki szektorelemzésében stagnálásról 0,9 százalékos visszaesésre módosította a 2023-as magyarországi GDP-előrejelzését, a növekedés üteme a 2024-2025-ös időszakban már 3 százalék lehet éves átlagban. A hitelminősítő szerint a jövő évi 2,9 százalékos hiánycél tarthatósága kérdésessé vált azzal, hogy a kormány 3,9 százalékról 5,2 százalékra emelte az idei hiánycélt.

A kommentárban a makrogazdasági adatok közül a szeptemberi inflációs adatot emelték ki. A KSH keddi adatközlése szerint a fogyasztói árak a várt 12,4 százalék helyett 12,2 százalékra estek, míg a maginfláció 13,1 százalékra süllyedt éves bázison.

A BÉT vezető cégeit érintő hírek közül az Equilor kiemelte az OTP Bankra érkezett céláremelést. Az HSBC 18 ezer forintról 19 200 forintra emelte az OTP Bank részvényeire vonatkozó 12 havi célárfolyamot, az ajánlás továbbra is vétel. A héten a Magyar Telekom 2,99 százalékkal erősödött, a részvény 585 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 1,95 milliárd forintot. A Richter árfolyama 0,58 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 8700 forinton zárt, heti forgalma 9,87 milliárd forint volt.
A Mol ára a héten 2,04 százalékkal került feljebb, 2800 forinton zárt pénteken, forgalma a héten 6,52 milliárd forint volt. Az OTP jegyzése 2,01 százalékkal emelkedett a héten, pénteken a részvény 13 445 forinton zárt, heti forgalma 16,98 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4857,24 ponton zárt a héten, ami 15,85 ponttal, 0,33 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás