Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

A hétfői csökkenés után kedden kisebb emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint nem biztos, hogy ki fog tartani egész nap.

Varga Zoltán jelezte: a vezető részvények közül az OTP fontos támasz közelébe ért, a 13 000-13 200 forintos zóna letörése esetén komolyabb tér nyílhat lefelé a későbbiekben. A Richter a 8600-9000 forintos sávban mozoghat, egyelőre itt is véget ért az intenzív emelkedés a szakértő szerint.

A Mol jegyzése meghatározó támasz alá került a hétfői kereskedésben 2200 forintnál, így negatív a technikai kép, a következő fontosabb szint 2100 forint közelében található. A Magyar Telekom árfolyamában is jelentős korrekció zajlott hétfőn, de a 400 forintos támasz végül megfogta; a papír a 400-420 forintos sávban mozoghat a következő napokban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 612,16 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 43 457,15 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt.

A Mol 50 forinttal, 2,25 százalékkal 2176 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,71 százalékkal 13 200 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,18 százalékkal 404 forintra gyengült, forgalma 377,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8720 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás