Kezdőlap Hírek Betiltanák az eldobható műanyag zacskót - Németországban
No menu items!

Betiltanák az eldobható műanyag zacskót – Németországban

Az egyszer használatos műanyag zacskók azonnali betiltását sürgeti a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere, aki szerint az emberiség túlélését meghatározó globális problémáról van szó.

Gerd Müller

“Ami Ruandának, Kenyának és Ugandának sikerült, azt nekünk is el kell érnünk” – utalt Gerd Müller az egyre több afrikai országban bevezetett műanyagzacskó-használati tilalomra az Augsburger Allgemeine című lap honlapján pénteken ismertetett nyilatkozatában.

“A műanyag szívószálak betiltása nem elég, Németországnak nem szabad várnia Európára, hanem azonnal be kell tiltania az egyszer használatos műanyag zacskókat” – tette hozzá.

Az MTI beszámolója szerint a miniszter kezdeményezésére megalakult a Prevent elnevezésű nemzetközi szövetség. A csaknem harminc vállalat, kutatóintézet, természetvédő szervezet és kormány, köztük a Coca-Cola, a Nestlé, a Természetvédelmi Világalap (WWF), valamint Indonézia és Ghána kormányának összefogásával alakított szövetség legfőbb célja, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzék.

Ezért igyekeznek kifejleszteni új, intelligens és nyersanyag-takarékos csomagolási eljárásokat, és megoldásokat arra, hogy a mégiscsak keletkező hulladékot helyben és minél nagyobb mértékben újrahasznosítsák, a maradékot pedig úgy helyezzék el, hogy ne veszélyeztesse az emberi egészséget és a természeti környezetet.

Gerd Müller szerint mindebben fontos szerepe lehet a német technológiának, és az új fejlesztések révén a világ számos országában új munkahelyek jöhetnek létre. A miniszter reméli, hogy rövidesen további partnerek is csatlakoznak a szövetséghez. Az összefogásra nagy szükség van, mert ha nem történik változás, “eláraszt minket a szemét”.

Az egyszer használatos műanyag zacskók világszerte rengeteg problémát okoznak. azüzlet.hu
Az egyszer használatos műanyag zacskók világszerte rengeteg problémát okoznak

A hulladék keletkezése az éghajlatváltozás jelentőségéhez fogható, az emberiség túlélését meghatározó globális probléma – emelte ki a német miniszter, rámutatva, hogy a most évi 10 milliárd tonnára tehető hulladéktermelés 70 százalékkal növekedhet az évszázad közepéig, mert a kevésbé fejlett országok egyre inkább felzárkóznak a Nyugathoz. A tengerekben, óceánokban lebegő műanyagtömeg pedig akár a jelenlegi tízszeresére is nőhet, és 2050-re meghaladhatja a halállomány tömegét.

Tovább növeli a bajt, hogy kétmilliárd ember olyan területen él, ahol egyáltalán nincsen hulladékgazdálkodás, ami azt mutatja, hogy ez a globális probléma is a legszegényebbeket sújtja a leginkább – mondta Gerd Müller.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...