Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Bevásárolja magát az állam a magyar Vodafone-ba
No menu items!

Bevásárolja magát az állam a magyar Vodafone-ba

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton azt írta: a 2010 utáni kormányoknak mindig is kitüntetett célja volt, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű ágazatokban a magyar tulajdon arányát erőteljesen növeljék és lehetőség szerint többségi szintre emeljék. Ez a kormányzati cél a bank-, az energia- és a média szektorban már teljesült, most lehetőség mutatkozik arra, hogy a távközlési piacon is komoly szereplővé lépjen elő egy magyar, állami tulajdoni részesedést is maga mögött tudó vállalat.

A tájékoztatás szerint ennek érdekében a tulajdonosi jogokat gyakorló gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton felkérte a Corvinus Zrt.-t, hogy vásárolja meg a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. kisebbségi, azaz 49 százalékos részvénycsomagját.

Ennek első lépéseként sor került egy előzetes, nem kötelező erejű megállapodás megkötésére a Corvinus Zrt., a Vodafone Europe BV, valamint a 4iG Nyrt. között.

Közölték azt is, hogy a miniszter úgy értékeli, hogy a tranzakció közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthető, ebből adódóan indítványozza a kormány erre vonatkozó döntését.

Az akvizíció sikeres zárását követően minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a hazai távközlési szektorban egy olyan magyar, nemzeti tulajdonú, a piacon vezető szerepet vállaló cég jöjjön létre, amely a 21. századi digitális kihívásoknak is megfelelve hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, egyben kimagasló, minőségi szolgáltatást nyújtson a közel 4 millió lakossági és vállalati ügyfele számára – írták.

Frissítés:

Az ügyben megszólalt a Vodafone is.

Mint írták, a Vodafone Group megállapodott a 4iG Nyrt.-vel és a Corvinus Zrt.-vel a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. (Vodafone Magyarország) 100 százalékának eladásáról, összesen 715 milliárd forint (1,8 milliárd euró) vállalati értéknek megfelelő készpénzes ellenértékért.

A közlemény szerint a Vodafone Magyarország az egyik vezető konvergens hálózatüzemeltető Magyarországon, és a 4iG-vel való egyesüléssel a mobil és vezetékes kommunikáció terén egyértelműen a második legnagyobb szolgáltató jön létre, szélesebb körű információs és kommunikációs technológiai, IKT-kapacitással. Az akvizíció megfelel a magyar állam törekvésének egy nemzeti IKT-csoport létrehozására – közölték.

Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója a hírt megerősítette az MTI érdeklődésére, de kommentálni nem kívánta, részletek nem közölt.

Nick Read, a Vodafone vezérigazgatója elmondta: “A magyar kormánynak világos stratégiája van arra, hogy magyar tulajdonú nemzeti piacvezető céget hozzon létre az IKT-szektorban. A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban sikeres és innovatív tevékenységet folytat, sokkal erősebb léptékű és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az ágazat jövőbeni növekedésében és fejlődésében. Az egyesült vállalat erősíti a versenyt, és nagyobb hozzáféréssel rendelkezik majd a beruházásokhoz, hogy előmozdítsa Magyarország digitalizációját“.

A tranzakció a kötelező átvilágítás befejezésétől, a felek tranzakciós dokumentációjának megkötésétől és a szabályozó hatóságok jóváhagyásától függ. A tranzakciót a felek 2022 végére tervezik lezárni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás