Kezdőlap Hírek Erdei kerékpárosoknak - útavatás Zalában
No menu items!

Erdei kerékpárosoknak – útavatás Zalában

Az állami erdőkben a az agrár tárca a kerékpáros turizmusnak nyit utat. Ezt minisztérium államtitkára jelentette ki a Zala megyei Szentpéterfölde és Pusztamagyaród között felújított 12 kilométer hosszú kerékpározhatóvá tett utat átadásakor. A kerékpáros turizmus számára 2010 óta több mint 3000 kilométernyi megújult út vált kerekezhetővé Magyarországon.

Az Agrárminisztérium arra törekszik, hogy az állami erdőgazdaságok egyre több utat nyithassanak meg a kerékpáros turizmus előtt – hangsúlyozta a minisztérium földügyekért felelős államtitkára csütörtökön.

A Zala megyei Szentpéterfölde és Pusztamagyaród között felújított, kerékpározhatóvá tett erdészeti út MTI Fotó: Varga György

Bitay Márton Őrs a Zala megyei Szentpéterföldén, a Zalaerdő Zrt. 12 kilométer hosszú, Szentpéterfölde és Pusztamagyaród között felújított, kerékpározhatóvá tett útjának  avatásán arról beszélt, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt években csaknem 20 milliárd forintot fordítottak közjóléti beruházásokra.

A látogatottsági adatok mutatják, hogy milyen nagy az igény a kilátókra, kisvasutakra, tanösvényekre vagy erdei iskolákra, és ugyanúgy igény lenne az állami erdészetek úthálózatának megnyitására a kerékpáros turizmus számára – mondta.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térségi Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat, a Zalaerdő Zrt. és az itt élők összefogásának példája az erdészeti út megnyitása. A térségnek ugyanis – a Mura-program egyik céljának megfelelően – éppen a kerékpáros turizmus adhat kitörési lehetőséget.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy 2010 óta több mint 3000 kilométernyi út újult meg Magyarországon. Csak idén 160 milliárd forintos beruházással 1200 kilométernyi út rendbetétele kezdődött el vagy indul hamarosan, a Magyar falu program keretében pedig további jelentős összeget szánnak a 4 és 5 számjegyű mellékutak felújítására.

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója a 12 kilométeres erdészeti útról elmondta: a Mura-program keretében elvégzett felújítása mintegy 300 millió forintba került. Ez a beruházás csatlakozik az erdei kisvasút jövő évre tervezett felújításához, amelynek révén újabb 8 kilométernyi vasútvonal nyílik meg, 40 kilométerre bővítve ezzel a közforgalmú hálózatot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás