Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág BKV - Nem lesz alapbéremelés, de elbocsátás sem
No menu items!

BKV – Nem lesz alapbéremelés, de elbocsátás sem

Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán

Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése és a szakszervezetek között megszületett 2021-es “bér-részmegállapodás”, amit a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV létszámcsökkentéssel sem számol az idén.

A társaság közölte: a részmegállapodás – illeszkedve a fővárosi önkormányzat, valamint a bérszövetséget alkotó szakszervezetek megegyezéséhez – biztosítja a pandémiával sújtott 2021-es évre a munkahelyek stabilitását és megőrzését, valamint lehetőséget ad arra, hogy – bár korlátozottabb mértékben, de – “folytathassuk a kollégáink megbecsülésére és a munkakörülményeik fejlesztésére irányuló törekvéseinket“.

A forráshiány miatt egyelőre alapbéremelés nem lesz, ezért van szó részmegállapodásról, de amennyiben forrást találnak a felek, annak felhasználásáról külön egyeztetést tartanak – emelték ki.

A BKV tudatta azt is, hogy fenntartják a Budapest-pótlékot, így a teljes munkaidős kollégáik évente két alkalommal fix összegű – a társaság kötelékében eltöltött időhöz igazodó – kifizetésben részesülnek. A cafeteria éves keretösszegén túl további 20 ezer forint cafeteria-juttatás illeti meg a dolgozókat, amit már a június 25-i kifizetéssel meg is kapnak. A munkáltató az idén is biztosít az év végén 16 700 forint “csekély értékű juttatást“.

Az idei részmegállapodás is kiemelten foglalkozik a munkahelyek megőrzésével, valamint azzal, hogy kiszámítható és tervezhető munkalehetőséget biztosítsanak a dolgozóknak, így 2021-ben sem lesz létszámcsökkentés – írták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás