Kezdőlap Cégvilág Brexit - Aggódik az Airbus, a kivonulásuk sem kizárt
No menu items!

Brexit – Aggódik az Airbus, a kivonulásuk sem kizárt

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint “katasztrófa”, amit a brit EU-tagság megszűnésének ügyében “a politika művel”. Katherine Bennett a BBC televízió politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.

Bennett, aki az Airbus nagy-britanniai részlegének vezetője, a BBC-műsorban kijelentette: megállapodás nélküli Brexit esetén kezelhetetlen helyzet állna elő, és ennek “abszolút katasztrofális” következményei lennének az Airbus számára.

Hozzátette: rendezetlen kilépés esetén a cégnek “nehéz döntéseket” kellene meghoznia, mindenekelőtt komolyan át kellene tekintenie jövőbeni nagy-britanniai beruházásainak terveit.

Az Airbus alelnöke elmondta: a cég már eddig több tízmillió eurót költött arra, hogy felkészüljön a megállapodás nélküli Brexitre, egyebek mellett a szárnyak gyártásához használatos részegységek készletezésével, pedig ennek a pénznek “sokkal jobb helye lett volna” például az Airbus iparitanuló-képzési programjában.

Katherine Bennett szerint mindemellett fel kellett készíteni a megállapodás nélküli Brexit következményeire az Airbus nagy-britanniai részlegének információtechnológiai rendszerét, és át kell tekinteni azt is, hogy miként lesz lebonyolítható az az évi 80 ezer üzleti utazás, amelyet az Airbus nagy-britanniai alkalmazottai tesznek a cég integrált európai termelési rendszerének működtetése végett.

Arra a kérdésre, hogy az Airbus hova telepítené át nagy-britanniai munkahelyeit megállapodás nélküli Brexit esetén, a cég alelnöke kitérően csak annyit válaszolt, hogy az Airbusnak világszerte vannak érdekeltségei, Európa több más országán kívül például Kínában és az Egyesült Államokban is.

Néhány napon belül ez a második figyelmeztetés az Airbus vezetése részéről a szabályozatlan kilépés lehetséges következményeire.

Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója a londoni alsóház képviselőihez és a brit kormányhoz intézett, komoly feltűnést keltő minapi videóüzenetében kijelentette: tévedés az a Brexit-pártiak által hangoztatott “őrültség”, hogy az Airbus úgysem tud kivonulni a brit gazdaságból, mert hatalmas üzemei vannak ott. Enders szerint sok más olyan ország van, amely “boldogan gyártana” például szárnyakat az Airbus repülőgépekhez.

Az Airbus a walesi Broughtonban, legnagyobb brit üzemében gyártja összes modelljének szárnyait. A gyár évente ezer repülőgépszárnyat állít elő az A320-as, az A330-as, az A350-es és az A380-as típuscsaládok számára.

Az Airbus közvetlenül 14 ezer, közvetve további 110 ezer alkalmazottat foglalkoztat Nagy-Britanniában – írta az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás