Hirdetés
Kezdőlap PR Év végi céges rendezvény - ahol megéri
No menu items!

Év végi céges rendezvény – ahol megéri

Itt az év vége, és ilyenkor a legtöbb vállalkozásnál valamilyen céges rendezvényhelyszínt keresnek, ahol évértékelő beszédet tarthatnak és kioszthatják az év végi prémiumokat egy karácsonyi céges rendezvény keretében.

Az Oxigén Hotelben

Tökéletes céges rendezvényhelyszín Ráckevén a Duna Relax & Event Hotel, Noszvajon pedig az Oxigén Hotel, valamint a Tündérkert Hotel és Rendezvényközpont. A Budapestről és Eger felől is könnyen megközelíthető csodálatos céges rendezvényhelyszínek örömmel látják a nagyobb létszámú vállalatok munkatársait az év végén is.

A céges karácsonyi évzáró partikon rendszerint meghallgathatjuk a vezetők évértékelő beszédét, díjazzák az év dolgozóit, finomakat ehetünk és ihatunk, valamint valamilyen program vagy szórakozási lehetőség is az alkalmazottak rendelkezésére áll.

A Duna Relax & Event Hotel éttermében

A céges rendezvényekre élő zenét vagy humoristát is hívhatunk, de akár egy amatőr színtársulat bohókás előadásával is szórakoztathatjuk az egybegyűlteket, hogy kicsit kilépjünk a sablonokból és egyedi legyen rendezvényünk.

A cél minden esetben, hogy a munkatársakkal közösen búcsúztassuk az óévet, és együtt egy felejthetetlen összejövetelen vehessünk részt.

Mitől lesz jó egy év végi céges parti?

Az évzáró szilveszteri vagy karácsonyi céges rendezvények egyik legfontosabb kritériuma, hogy megfelelő helyszínen legyenek megtartva. Ehhez számtalan hotel és rendezvényközpont áll a kisebb-nagyobb cégek rendelkezésére. A helyszín mellett azonban a téma is befolyásolhatja az esti hangulatot.

Sok cég szokott szuperhősös, filmsztáros vagy retró témát adni egy-egy céges rendezvénye számára. A nagy eseményen kiváló étellel és itallal búcsúztathatjuk el az óévet, sokszor tombola sorsolás mellett. A minőségi eseményről készült képek és videók miatt pedig hosszú időn át fognak emlékeztetni az évzáró partinkra. Egyesek ilyenkor a főnököket is meglepik kisebb-nagyobb ajándékkal, de közös játékra is invitálhatjuk a munkatársakat.

Ha a jó csapat és a kiváló hangulat megvan, akkor már csak egy jó céges rendezvényhelyszínre van szükség! A www.cegesrendezveny.eu kínálatában több remek helyszín közül válogathat! Kérdéseire pedig a +36-30-539-7910 telefonszámon és a [email protected] e-mail címen kaphat választ, keressen minket bátran!

A nagyobb rendezvényeknek is méltó helyszíne a Duna Relax Hotel

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.