Kezdőlap Címkék 2020 június

2020 június

Az üzemanyagok drágulása gyorsította az inflációt

Az üzemanyagok drágulása miatt nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása, az adat megegyezik a piaci konszenzussal - nyilatkozták elemzők.

Államháztartás. 1800 milliárd fölé szökött a hiány

A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az első hat hónapban az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

KSH: júniusban 2,9 százalék volt az infláció

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Drágulásnak indultak az élelmiszerek

A növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt júniusban - az idén először - emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak.

BÉT – Júniusban csak az OTP emelkedett

Júniusban a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött.

Beszerzésimenedzser-index: inkább pesszimista június

Nagyot javult, de továbbra is pesszimizmust jelez a beszerzésimenedzser-index (BMI), amelynek szezonálisan kiigazított júniusi értéke 47,0 százalékra emelkedett az előző havi 40,7 százalékról - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Eurózóna. Az élelmiszerárak húzták fel az inflációt

Az élelmiszeripari alapanyagok drágulása miatt a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti infláció júniusban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.

Gyorsult a német infláció, de nem eleget

A várt lassulás helyett gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme júniusban Németországban, de még így is messze elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) célszámától.

Az MNB szerint két százalék is lehet a növekedés idén

A GDP idén szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, jövőre viszont 3,8-5,1 százalék, 2022-ben pedig 3,5-3,7 százalék lehet a bővülés - mondta Balatoni András, az MNB igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutatva.

Aki teheti, autóba ül – használtból is az olcsót veszik

Júniusban a tavalyinál nagyobb volt az érdeklődés a használt autók iránt, leginkább a félmillió forint alatti kocsikra nőtt a kereslet - közölte a Használtautó.hu portál.

Németország. Rekordmértékben javult az üzleti hangulat

A valaha regisztrált legnagyobb mértékben javult júniusban az ifo németországi üzleti hangulatindexe. A vállalkozások a korábbinál jobbnak ítélték meg aktuális környezetüket és jelentős mértékben javult jövőbeni kilátásaikról alkotott véleményük is.

GKI: túl a sokkon – erősödő üzleti bizalom

Az üzleti bizalmi index emelkedésének köszönhetően júniusban az előző havinál nagyobb mértékben nőtt a GKI konjunktúraindexe, 7,6 ponttal mínusz 20,5 pontra. A mutató azonban így is csak 44 százalékát dolgozta le két hónap alatt az áprilisi zuhanásának.

GKI: a munkanélküliségtől félünk a legjobban

Júniusban csökkent, de erős maradt a fogyasztók pesszimizmusa, amit elsősorban a munkanélküliségtől való félelem táplál - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.