Kezdőlap Címkék 2021 január

2021 január

KSH: 273 ezer forint volt a januári nettó átlagkereset

Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt  januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: januárban 90 százalékkal zuhant a szálláshelyek forgalma

A beutazási korlátozások és a járványvédelmi intézkedések hatására januárban 89,8 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Fizetési mérleg. Többletbe fordult az egyenleg januárban

Januárban szerény, 81 millió euró aktívumba fordult a folyó fizetési mérleg a decemberi 41 millió eurós, szintén csekélynek tekinthető deficitből - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

KSH: erősen kezdte az évet az építőipar

Januárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,0 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése bővült, az épületeké 10,0, az egyéb építményeké 12,8 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a gyárleállások vetették vissza az ipart januárban

Januárban az ipari termelés volumene 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent. A kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőtt, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 57 százalékkal emelkedett - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Külkereskedelem. 830 millió euró többlet januárban

Januárban az export euróban számított értéke 5,5, az importé 10,4 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 417 millió euróval 830 millió euróra javult - jelentette becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: jelentősen csökkent a járműgyártás januárban

Januárban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 6,7 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva - mivel idén kettővel kevesebb munkanap volt - 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A legnagyobb súlyú járműgyártás jelentősen csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Uniós munkanélküliség. A lengyel a legalacsonyabb

Stagnált a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban is januárban. A legalacsonyabb rátát Lengyelországban regisztrálták - jelentette az Eurostat.

KSH: ezermilliárd alatt költöttünk a boltokban januárban

Az előző hónaphoz viszonyítva januárban 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene. Az egy évvel korábbihoz képest a nyers adat szerint 2,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 1,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelemi forgalom - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Gyorsult az infláció az OECD-országokban

Januárban a decemberi 1,2 százalékról 1,5 százalékra gyorsult a fogyasztói árnövekedés éves szinten a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban.

Államháztartás – januári többlet. Tíz százalékkal nőttek a bevételek

A bevételek csaknem 10 százalékos és a kiadások 5 százalékot közelítő növekedése eredményeként januárban 198,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere - erősítette meg a Pénzügyminisztérium.

Uniós infláció. Csak a lengyel előzi a magyart

Jelentősen gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben és az Európai Unióban januárban. A legnagyobb mértékben Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban emelkedtek az árak.

Alig nőtt a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapokban kezelt vagyon januárban 0,5 százalékkal, 34 milliárd forinttal nőtt. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai 6930 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ami az utóbbi hónapok lendületes emelkedése után lassuló növekedés.

MNB: a jövedéki adó emelése is felfelé tolta az inflációt

A keresletérzékeny termékek és az üzemanyagok inflációs hozzájárulása emelkedett, amit az élelmiszerek hozzájárulásának mérséklődése ellensúlyozott, így összességében az infláció az előző hónaphoz képest nem változott - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.

KSH: januárban 2,7 százalék volt az infláció

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az éves maginfláció 4,2 százalékosra emelkedett a decemberi 4,0 százalékról - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Amerika. Rekordmagasan a költségvetési hiány

Még soha nem volt olyan nagy az amerikai költségvetés hiánya, mint januárban, illetve a folyó költségvetési év januárral végződött első négy hónapjában.

Államháztartás – Közel 200 milliárdos többlet januárban

Az év első hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

A defláció vége – emelkedésre váltottak az euróövezeti árak

Öt hónap defláció után januárban a vártnál nagyobb emelkedésbe fordult, és egy éve a legmagasabb szintre emelkedett az éves fogyasztói árindex az euróövezetben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

BÉT – Január: közel 1500 ponttal emelkedett a BUX

Januárban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 3,5 százalékkal, a december végi 42 048 pontról 43 502 pontra emelkedett.

Beszerzésimenedzser-index: átlag feletti január

A januári beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 54,9 pontra emelkedett a decemberi 51,6-ról, és az eddig mért  hetedik legmagasabb januári érték lett. A válaszadók negyedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...