Kezdőlap Címkék Adócsökkentés

adócsökkentés

Adóemelési stop az önkormányzatoknál

A kormány a koronavírus-járvány miatt megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Kalkulátor segít: januártól kiva vagy tao?

Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó (kiva): mértéke 11 százalékra csökken, választási értékhatára pedig a triplájára nő. A Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorral segíti az adózási forma választását.

Varga Mihály: újraindult a magyar gazdaság

A magyar gazdaság az előző negyedévi mélyponthoz képest 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben, az egy évvel ezelőttihez képest viszont még 4,6-4,7 százalékos visszaesést mutat - közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: több adófajta is eltűnhet 2022-ig

Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött, a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta - mondta a pénzügyminiszter a PwC Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös online konferenciáján.

A PM benyújtotta – jönnek az adókönnyítések

Benyújtotta a Pénzügyminisztérium (PM) az adóügyi könnyítésekről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. Jövőre kedvezőbbé válik a kisvállalati adó, a vállalkozások segítséget kapnak az áfa-bevallásaik kitöltésekor, az elsőfokú államigazgatási ügyek döntő többsége illetékmentes, az otthoni magánfőzés és a bérfőzés pedig újra adómentes lesz.

Domokos László: ezermilliárdos adócsökkentésre lenne szükség

A válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók jövedelme. Ezt segítheti az egy számjegyű személyi jövedelemadó alkalmazása - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Izer Norbert: fehéredés nélkül nincs adócsökkentés

Az adócsökkentések forrását a magyar gazdaság fehéredése jelenti, amely a GDP 1,5-2,0 százalékát kitevő többletbevételt eredményezett - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Nézőpont Intézet online konferenciáján.

Varga Mihály: adócsökkentésben második Magyarország

Hazánk továbbra is őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD szerint Magyarországon javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés - közölte a pénzügyminiszter.

Parragh László: adócsökkentés kell a versenyképességhez

Új befektetőket csalogathat Magyarországra az iparűzési adó átalakítása, amellyel az önkormányzatok is jól járnának - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Kiva, a versenyképes adónem – amivel mindenki nyer

A kisvállalati adó (kiva) az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, amely a költségvetési bevételekre is jótékonyan hat - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Megszavazta a parlament a jövő évi adócsomagot

Megszavazta az Országgyűlés a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot. A módosító csomag egyik legfontosabb eleme az online számlázás kiterjesztése - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Szja-csökkentés. Ezermilliárddal több maradna a zsebekben

A személyi jövedelemadó 15 százalékos kulcsának csökkentése különösen akkor hajtana számottevő gazdasági hasznot, ha egyetlen lépésben csökkenne tíz százalék alá - vélik a szakértők.

ÁSZ-elnök: a fehéredés alapot ad az szja-csökkentésnek

Szemlátomást működik a fenntartható kifehérítés modellje, ami jó alapot ad az egyszámjegyű személyi jövedelemadó bevezetésének is - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Négy az egyben. Jön a társadalombiztosítási járulék

Az egységes tb-járulékrendszer kialakítása garantálja a szabályozás átláthatóságát, emellett fontos része annak a programnak, amellyel a kormány az adófajták egyharmadát eltörli - mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár.

Adóváltozások júliustól: alacsonyabb szocho, kedvezőbb kata és ekho

Július 1-jétől a szociális hozzájárulási adó mértéke csökken, a kisadózó vállalkozások tételes adója és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szabályai pedig kedvezőbbé válnak.

Csökken a szociális hozzájárulási adó

Júliustól 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó, valamint ahhoz kapcsolódóan az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat érintő része.

Adóváltozások: megszűnik az eva, csökken a szocho és a kiva kulcsa

A gazdaságvédelmi akcióterv alapján 2020-ra 500 milliárd forint adóteher-csökkentést tervez a Pénzügyminisztérium. Ennek kapcsán többek között megszűnik az eva, illetve mérséklődik a szocho és a kiva mértéke.

ÁSZ-elnök: a gazdaság fehéredése az adócsökkentések feltétele

Újabb adócsökkentésre lát lehetőséget az Állami Számvevőszék elnöke, amennyiben tovább fehéredik a gazdaság. Domokos László a Magyar Nemzetben megjelent interjúban arról beszélt: elsősorban a munkára rakódó közterhek lefaragása jöhetne szóba, a lépés ugyanis javítana az ország versenyképességén.

Adó-adatok. Felesleges adónemek – csökkentési törekvések

Magyarországon átlagosan 277 órát vesz igénybe a vállalati adóbevallások elkészítése, az EU átlaga 172 óra. A Világbank statisztikái adatait  szerint pedig világátlag is jobb hazainál: 237 óra. Az MNB legújabb versenyképességi programjának célkitűzése, hogy ez a szám itthon 170 órára csökkenjen. Mi változik? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda  tapasztalatát foglalja össze az írás.

NAV-évértékelő. Varga Mihály a kormány terveiről is beszélt

A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentő cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentő címet is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évértékelőjén.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...