A magyar családpolitika pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás támogatásának eredményeként emelkedett a termékenység az elmúlt tíz évben - áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelése szerint a fővárosi önkormányzat 2020. évi forrásmegosztási rendeletalkotása megalapozott, szabályozott és szabályszerű volt, a 2021-es forrásmegosztás során korrekció érvényesítése nem indokolt.
A koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményei miatt a 2020-as év áttörést jelentett a táv- és otthoni munkavégzés elterjedésében Magyarországon - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Az Állami Számvevőszék 2020-ban 1560 szervezetet értékelt, a folyamatban lévő ellenőrzések pedig további 8600 szervezetet érintenek, miközben 2019-ben 1350, 2018-ban pedig 806 szervezetet ellenőrzött a hivatal - összegzett Domokos László számvevőszéki elnök.
Az Európai Unióból érkező források utólagos kifizetése a központi költségvetés likviditási helyzetét nagyban befolyásolja, a pénzek megelőlegezése az elmúlt években jelentős finanszírozási kihívást jelentett a költségvetés számára - mutatott rá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb elemzésében.
A lakossági állampapírvásárlás további ösztönzésére van szükség az államadósság biztonságosabb finanszírozása érdekében - írták legfrissebb elemzésükben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői.
Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a 2019-es költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak - közölte a számvevőszék a tavalyi büdzsé végrehajtásáról szóló zárszámadási törvény parlamenti elfogadása alkalmából.
Megbízható a 2019-es zárszámadás, állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerint a 2019-es költségvetés megalapozta a koronavírus-járvány miatti válság menedzselését.
A fenntartható költségvetési politika hozzájárult a koronavírus-járvány negatív gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítéséhez - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzésében.
Szakemberhiány, alacsony hatékonyság, gépesítés elmaradása, és bizalomhiány. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tanulmányt készített az ágazat helyzetről, és súlyponti problémáiról. Azonban nem csak a gondok összegzését tekintették feladatuknak a jelentés készítői, megoldási javaslatokat is felvázoltak az ágazat számára.
A válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók jövedelme. Ezt segítheti az egy számjegyű személyi jövedelemadó alkalmazása - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
Erősíteni kell az emberek öngondoskodással összefüggő ismereteit és képességét, ehhez szemléletváltásra van szükség - hívta fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése.
A húsz ellenőrzött alapítvány és négy közalapítvány közül ötöt minősített magas kockázatúnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2016-2018 közötti időszakra vonatkozó kockázatalapú ellenőrzésekor.
A jövő évi költségvetés jelentős mozgásteret tartalmaz az államadósság-mutató csökkentésére vonatkozó alkotmányos követelmény teljesítésére abban az esetben is, ha a GDP 2021-ben a kormányzati előrejelzésnél kedvezőtlenebbül alakulna - állapítja meg az Állami Számvevőszék elemzése.
Eredményesen zárultak a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében kidolgozott stratégiák 2010 és 2018 között - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) frissen lezárt ellenőrzése alapján.
A kisvállalkozások (kkv-k) hitelezésének növekedése elősegíti a gazdaság kifehérítését - erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése.
Erősíteni kell az emberek pénzügyi tudatosságát, hogy a hitelfelvételekkel ne növeljék pénzügyi sérülékenységüket - erre a következtetésre jutott elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A 2021-es költségvetésnek három szempontot kell követnie: célra tartás, rugalmasság és a legfontosabb, tartalékolás - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.
A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt
Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.
A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt
Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Tegnap este tették közzé a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, diákok tízezrei tudták meg, hogyan alakul az életük szeptembertől. Azok számára, akik hamarosan megkezdhetik egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, elengedhetetlen lesz egy saját bankszámla megnyitása. Ezt a bankok is tudják, ezért minden évben egyre vonzóbb akciókkal próbálják meg a fiatalokat rávenni a számlanyitásra. A jutalom a kedvező számlavezetési feltételek mellett akár több tízezer forint is lehet, érdemes élni a lehetőséggel.
Több, mint 300 helyi termelői piac működik hazánkban, ahol a vásárlók közvetlenül a termelőtől juthatnak hozzá a kiváló minőségű, friss, szezonális hazai élelmiszerekhez. A termelői piacok a rövid ellátási lánc egyik legalapvetőbb szereplői, megkönnyítik a kistermelők által megtermelt alaptermékek, és az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz, a csomagolásmentes termékekkel pedig hozzájárulnak az általános fenntarthatósági törekvésekhez.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek