Az amerikai foci döntőjét, vagyis a Super Bowlt élőben közvetítő Fox vasárnapi reklámszpotjai egytől egyig elkeltek, ami rekordösszegű reklámbevételt jelent. Ezt azután közölte a társaság, hogy kiadta a második pénzügyi negyedévről szóló jelentését, amely szerint nagyot nőtt az eredménye, elsősorban a sportesemények közben futó hirdetések miatt.
Az amerikai futball nagy ünnepe, a Super Bowl nemcsak a sportélmény és a félidei szünetben minden alkalommal sztárparádét hozó showműsor miatt egyedülálló attrakció, hanem azért is, mert ilyenkor a reklámozók évről évre kitesznek magukért. Célzottan erre az eseményre legyártott - és csillagászati összegért sugárzott - reklámokkal bizonyítják, mennyire humorosak, kreatívak és persze mennyire nagyszerű az általuk ajánlott termék, vagy szolgáltatás. Ebben a tekintetben a Los Angelesben rendezett és a Los Angeles Rams által nyert Super Bowl sem különbözött elődeitől. De az új idők új gazdasági szelét már jelzi, hogy a koronavírus-járvány második Super Bowljának reklámszüneteiben számos első hirdetőt is láthattak azok a százmilliók, akik televízión keresztül követték az amerikai foci csúcsrangadóját. Miközben egy sor pénzügyi technológiai és kriptovalutás cég "elsőbálozó” volt, az egy év szünet után újra jelentkező utazási cégek megjelenése azt mutatja, hogy a turisztikai piac is kezd talpraállni.
Soha ennyi amerikait nem mozgatott meg a sportfogadás, mint most: az Amerikai Szerencsejáték Szövetség becslései szerint rekordszámú, 31,5 millió amerikai tervezi, hogy fogadni fog az idei Super Bowlra.
A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek