Frankfurt kivételével enyhe nyereségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miközben felerősödtek azok a találgatások, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve határozottan a monetáris politika további szigorítása ellenében foglal állást e heti ülésén.
Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék kedden. Változékonyan alakult a kereskedés, a nyereségek egyre fogyatkoztak, párhuzamosan azzal, ahogy elhalványultak a remények arra, hogy Theresa May brit miniszterelnök meg tudja szerezni a parlamenti jóváhagyást a brit EU-tagság rendezett megszűnését célzó tervéhez.
Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn; szerte a világban visszatért a befektetők kockázatvállalási kedve az újabb kínai gazdaságélénkítő intézkedések reményében.
Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, a befektetők óvatosak, mivel a vártnál gyengébb februári foglalkoztatottsági adatok felszították a világgazdasági növekedésének lassulása miatti aggodalmakat, a Boeing repülőgépgyártó részvényárfolyamának meredek csökkenése pedig a mélybe taszította a Dow Jones ipari átlagot.
A csütörtöki veszteséges zárás után pénteken is indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a foglalkoztatás várnál jóval kisebb januári növekedéséről megjelent adatok miatt.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek