Egyelőre 11 balatoni állomáson indul el az a Nyugat-Európából ellesett gyakorlat, amelynek lényege, hogy a peronokat szektorokra osztották, ezeket táblák jelzik a peron mellett, és mindenhol elhelyeztek egy ábrát, ahol mindenki leolvashatja, hogy a vonatában az a kocsi, amivel ő utazik, melyik szektornál áll meg
Az augusztus 17-20-ai hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek