Kezdőlap Címkék Bérmegállapodás

bérmegállapodás

Győri Audi. Leállás előtt bérmegállapodás

Három évre szóló bérmegállapodást kötött az Audi Hungaria Zrt. a munkavállalókat tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezettel.

Volánbusz. A buszvezetői alapórábér 1460 forint

Megszületett az idei bérmegállapodás a Volánbusznál: az egységes autóbusz-vezetői bérrendszert is megvalósító, átlagosan 10 százalékos béremelésről kötött megállapodást a cég és a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet.

Tíz százalékos béremelés jön a MÁV-nál

Megállapodás született a MÁV-nál az idei csoportszintű bérfejlesztésről. A vasúttársaság és az érdekképviseletek az egy évre kötött megállapodásban rögzítették, hogy a munkáltató 2020-ban átlagosan 10 százalékos keresetnövelést hajt végre.

Emelték a repülőtéri dolgozók fizetését

Átlagosan 8,2 százalékkal emeli mintegy 1400 dolgozója bérét a Budapest Airport márciustól. Minden munkakörben nőnek a fizetések.

Béremelést kapnak az FKF dolgozói

Aláírták a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. fizikai dolgozóinak egységes 10 százalékos alapbérfejlesztéséről szóló megállapodást. A szellemi dolgozók bére 7 százalékkal emelkedik márciustól.

BKV – Aláírták az idei bérmegállapodást

Aláírták a BKV Zrt.-nél a 2020-ra vonatkozó, átlagosan 10 százalékos alapbérfejlesztésről szóló megállapodást.

Bérfejlesztés a Sparnál – marad a SZÉP-kártya is

A Spar a garantált bérminimum és a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért, valamint kiegészítő juttatásokat is biztosít munkatársainak - állapodott meg a vállalat a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ).

Egyszámjegyűre lassulhat a keresetek növekedése

A keresetek tavalyinál enyhébb növekedésére számítanak idén az elemzők, akik szerint a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.

Minimálbér. Nincs új alku, marad a nyolc százalékos plusz

Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Újra napirenden a minimálbér és a vasárnapi nyitvatartás

Napokon belül megkezdődnek az egyeztetések a jövő évi kötelező legkisebb keresetekről, az állami cégek bérhelyzetéről, a járulékcsökkentésről és a rövidített vasárnapi nyitvatartásról - tudta meg a Magyar Nemzet.

VDSZ: több elemű a Hankookkal kötött bérmegállapodás

A március 12-én a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kezdődött sztrájk sikere, hogy megszületett a megállapodás a további béremelésről a dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) és a gyár vezetése között.

Hankook: megszületett a bérmegállapodás

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre, a béremelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől lép életbe.

Mercedes: a magyar piacon elkelt autók negyede Kecskeméten készült

Tavaly is meghaladta a 190 ezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest.

Bérmegállapodás az esztergomi Suzukiban

A vállalat és az üzemi tanács megállapodása szerint 2019-ben 18 százalékkal emelik a termelésben dolgozók alapbérét - közölte az esztergomi járműgyártó.

Minimálbér, garantált bérminimum – Érkeznek az emelt fizetések

A dolgozók a napokban kapják meg emelt fizetéseiket, miután a kormány és a szociális partnerek tavaly decemberi megállapodásának köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Megállapodott az Audi a szakszervezettel – vége a sztrájknak

Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről - tájékoztatott a győri székhelyű vállalat.

Jövőre nő a minimálbér, az emelés mértékéről tárgyalnak

A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért megkezdték erről az egyeztetéseket. Ha a tárgyalásokon nem születik megállapodás, akkor a kormány hoz döntést a vita alapján.

A versenyképességi csomag további adócsökkentéseket tartalmazhat

Jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók. A vállalkozásoknál maradó százmilliárdok jelentős fejlődési lehetőséget teremt számukra - vélekedett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter...

Elbocsátás várható a közszférában?

Magyarország 2030-ra  az öt legjobban élhető európai ország közé kíván kerülni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után számolt...

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...