Kezdőlap Címkék Bruttó hazai termék

bruttó hazai termék

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Az euróövezeti GDP gyorsabban nőtt az első negyedévben

Éves összehasonlításban az euróövezeti GDP-bővülés a korábbi becslésben közölt 1,2 százalék helyett 1,5 százalékra gyorsult a tavalyi negyedik negyedévi 1,2 százalékról.

2024 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent

A visszaesést mind a piaci, mind a nem piaci szolgáltatások teljesítménye fékezte.

Mi várható a héten? GDP és lakásépítési, idegenforgalmi adatok jönnek

Az első becslés szerint májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

A gazdaság teljesítménye csökkent, segít a jól teljesítő mezőgazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva közölte első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: több mint 6 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Varga Mihály: lépéselőnyhöz jutott a magyar gazdaság

Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság - mondta a pénzügyminiszter.

KSH: nőtt a GDP az előző negyedévhez képest

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve a nyers adat szerint 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

PM: a magyar gazdaság az uniós átlagon felül teljesített

Tavaly a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal maradt el az előző évitől, amely jóval kedvezőbb az uniós országok mínusz 6,4 százalékos átlagánál - kommentálta a legfrissebb GDP-adatokat a Pénzügyminisztérium (PM).

Az elemzők újabb gazdasági visszaeséssel számolnak

A vártnál kedvezőbb harmadik negyedévi GDP adat után inkább a negyedik negyedév kockázatait latolgatják az elemzők.

Franciaország. 2020-ban több mint 8 és fél százalékos GDP-csökkenést várnak

Franciaország központi bankja megerősítette korábbi előrejelzését, miszerint a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest 16 százalékkal bővülhetett a bruttó hazai termék a második negyedévben mért rekordszintű, 13,8 százalékos zuhanás után.

KSH: a szolgáltatások és az ipar húzta fel a GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,4 százalékkal csökkent  - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 2,2 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2,0 százalékkal nőtt az első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.

100 nap alatt 100 milliárdnál is több fogyott a Magyar Állampapír Pluszból

Novemberi indulása óta már 105 milliárd forintnyi nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásároltak a magyar családok, az értékesítés 80 százaléka vidéken történt. Az elektronikus formájú jegyzés 3660 milliárd forintra tehető.

Brexit – Leállt a brit gazdaság növekedése

Leállt a brit hazai össztermék (GDP) növekedése az októberrel zárult három hónapban, és októberben is stagnált a brit gazdaság teljesítménye havi összevetésben. Londoni elemzők szerint mindez a Brexithez köthető.

Elemzők: 4-4,7 százalék körül alakulhat az éves GDP-növekedés

Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak.

KSH: 5,3 százalékos gazdasági bővülés az első negyedévben

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva, illetve kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Matolcsy: az MNB elérte inflációs célját

Az MNB elérte középtávú, fenntartható inflációs célját - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Alacsonyan stagnált az euróövezet GDP-növekedése

A tavalyi negyedik negyedévben négy éves mélyponton stagnált a gazdasági növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes becslése szerint.

Gazdagok és szegények. Magyarország sereghajtó az EU-ban

Bár az előző évekhez hasonlóan tavaly is némileg csökkent, továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...