Kezdőlap Címkék Bűncselekmény

bűncselekmény

Eldőlt egy mászóka, meghalt egy kislány Csányban

Meghalt egy hatéves kislány és két könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely egy óvoda udvarán, Heves megyében Csányban történ - tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat.

Agresszív középiskolás. Letartóztatták a társát zsaroló diákot

Brutális veréssel fenyegette iskolatársát. Hónapokon keresztül zsarolta kiskorú tanulótársát egy 17 éves gyöngyösi középiskolás, aki jelenleg letartóztatásban várja a bíróság döntését - közölte a Heves Megyei Főügyészség.

Fővárosi rabszökés. Életfogytiglanit kaphat Sz. Károly

A BRFK befejezte a nyomozást és vádemelést javasol a Fővárosi Törvényszékről februárban megszökött férfi ügyében - jelentette be Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Dízelbotrány. Manipulációval vádolják a VW vezetőit

A dízelbotrány idején elkövetett piaci manipuláció miatt vádat emeltek a Volkswagen regnáló vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen Németországban.

Pécs. Másfél milliárdot csaltak el munkaerő-közvetítéssel

Több száz dolgozó után nem fizette be a közterheket és a forgalmi adóval is trükközött egy pécsi központú munkaerő-kölcsönző cégháló. A költségvetésnek okozott kár meghaladja a másfél milliárd forintot.

Budai barlangban termett a kannabisz – videó

Kábítószer-birtoklás bűntette miatt nyomoznak a negyvenegy éves F. Gy. ellen, aki a XXII. kerületi telkén lévő barlangrendszerben kannabiszt termesztett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szegedi számlagyár – egyezségek. Megtérülhet a másfél milliárd?

Agrár, őrző-védő és kereskedő cég is élt a fiktív számlázás lehetőségével, így végül 1,5 milliárdos adóelkerülésre kínált lehetőséget az a számlagyár, amelyet szegediek működtettek. A gyanúsítottak száma 102. Többen az adóhiányt befizették, ők megrovást kaptak.

Övtáskába rejtette a csecsemőt – a repülőtéren tartóztatták le

Derekára csatolt táskába rejtve próbált meg felvinni a repülőre egy csecsemőt egy amerikai nő a Fülöp-szigeteken.

Otthon nyomtatott tízezressel fizettek Zalában

Hamis tíz- és húszezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi. Pénzhamisítás miatt emelt vádat ellenük a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Ráckevei lövöldözés: súlyos sérült, öt előállítás

Vascsövekkel, kardokkal, szablyákkal, vasvillával estek egymásnak a csütörtök esti ráckevei lövöldözés tettesi: öt embert állított elő a rendőrség, egyikük letartóztatását kezdeményezik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Hackerkézen a bolgár adózók adatai – a hivatal fizethet

Bulgáriában 5,1 millió levás (mintegy 2,5 millió euró) bírságot szabtak ki az adóhivatalra, miután június végén hackerek több mint ötmillió adófizető adatait lopták el a hivatal szervereiről.

A rábízott gyűjteményből lopott egy főmuzeológus

Sikkasztás miatt vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy volt főmuzeológus ellen, aki egy fővárosi múzeum rábízott gyűjteményéből közel harmincmillió forint értékben tulajdonított el műtárgyakat.

Kriptovaluta-bányászat. Férgekkel lopták meg a netezőket

Több százezer számítógép alkotta kalózhálózatot, úgynevezett botnetet semlegesített a francia csendőrség. A gépek többségét Latin-Amerikában azonosították.

Alstom-ügy, nyolcmilliárdos vesztegetés – újabb vádlottal

Alstom-vesztegetési ügyben egy újabb személy ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, akinek a monogramját sem hozta nyilvánosságra a hatóság. A leírásból azonban sejteni lehet, hogy kiről van szó.

Vendégeire támadt, ledózerolták az éttermét

Albániában ledózeroltak egy tengerparti vendéglőt, amelynek tulajdonosa a múlt héten durván rátámadt reklamáló vendégeire, egy spanyol családra. A hatóságok a földdel tették egyenlővé a dél-albániai...

Hamis luxusillatokat rejtett a budapesti raktár

Egymilliárd forint értékben foglalt le hamis márkajelzésű parfümöket, napszemüvegeket, kozmetikai termékeket és hangszórókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Budapesten.

Kirgizisztán. A volt elnök lövöldözött rezidenciáján

Tüntetésre készülnek a kirgiz főváros központjában Almazbek Atambajev volt elnök hívei, miután a rendőrség kommandósai sikertelen kísérletet tettek a korrupcióval vádolt politikus letartóztatására. Atambajev elismerte, több lövést is leadott az akció során.

Pályázatírók hoztak milliárdokat a bűnbandának

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás miatt vádat emeltek egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, akik 2,1 milliárd forintnyi jogosulatlan támogatást szereztek meg.

Kormányközeli üzletembernek hazudta magát – pénzt csalt ki

Albániai kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező üzletembernek adta ki magát egy pécsi férfi, aki ellen csalás miatt vádat az ügyészség.

Külföldön bérelt Ferrarikat adtak el itthon

Vádat emeltek egy férfi és két társa ellen, akik külföldön bérelt drága járműveket - köztük több Ferrarit és két hajót - adtak el Magyarországon hamis papírokkal.

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás