Kezdőlap Címkék Bűnügy

bűnügy

Tiltott szerencsejáték, drog, prostitúció – 15 embert állítottak elő Miskolcon

Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval, valamint kábítószer-birtoklással összefüggésben tanúként, illetve gyanúsítottként - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

“Bróker Marcsi” bűnügyi felügyelet alatt marad

Fenntartotta a Kun-Mediátor ügy vádlottjának, "Bróker Marcsinak" a bűnügyi felügyeletét az elsőfokú ítélet kihirdetéséig a Szegedi Ítélőtábla - tájékoztatta a bíróság.

A tolvaj még a kórházból is lopott kerékpárral távozott

Lopott autós rádióval menekült amikor megsérült, ápolása után a kórházból is lopott biciklivel próbált távozni a tolvaj, akinek a letartóztatását elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság.

Elkapták: 300 millió forintos kárt akadályozott meg a biztonsági őr

Részletesen kitervelt betöréses lopást akadályozott meg budapesti bevásárlóközpont biztonsági őre. (x)

Mexikó. Lángokban egy város, elengedték a drogbáró fiát

Szinte csatatérré változott Culiacán azután, hogy a rendőrség rajtaütött egy házban Joaquín Guzman bebörtönzött drogbáró egyik fián és három másik férfin. Le akarták tartóztatni őket, de a drogkartell túlerőben lévő fegyveresei megakadályozták ezt, és randalírozni kezdtek a városban.

Kibertámadás és bank-káosz Máltán

Kibertámadás miatt teljesen leállt szerdán Málta második legnagyobb bankjának működése, ami káoszt keltett az ügyfelekben és a kereskedelemben.

Nemlétező 20 ezer tonna kukoricájukat adták el, milliókért

Szlovén vásárlónak kínáltak fel 20 ezer tonna kukoricát, a 8500 eurós vételárat zsebre rakták, de eszük ágában sem volt szállítani. Nem is volt kukoricájuk, noha a két baranyai férfi adásvételi szerződést is kötött az árura.

Kollégáit mérgezte nyugtatókkal a pécsi ápolónő. Felfüggesztett a büntetése

Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy pécsi klinikán.

Webshop. Csak ígérték a csalók az elektronikát

A weben meghirdetett elektromos termékek leszállításának ígéretével csalta ki a pénzt a páros, másfélszáz vásárlót csaptak be.

Maffiaszerű bűncselekmény. Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész

Indítványozta Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-vel. A mentelmi jog felfüggesztése esetén tudják kihallgatni gyanúsítottként a politikust.

Több mint egy mázsa marihuána egy kisbuszban

Több mint 113 kilogramm marihuánát találtak egy kisbusz falában a tompai határátkelőhelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV. 

Megvesztegették a NAV bűnügyi osztályvezetőjét – a gyanú megvan rá

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt öt embert őrizetbe vettek, az egyik gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztályvezetője - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze. 

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.