Nem változtatott laza monetáris politikáján az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer. A Federal Reserve (Fed) azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz a gazdasági fellendülés támogatására.
Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben a vártnál nagyobb mértékben korrigálta felfelé a GDP második negyedévi visszaesését - derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) jelentéséből.
A szeptember végével záródott amerikai költségvetési évben a hiány több mint a háromszorosa volt az egy évvel korábbinak, és a GDP 15,2 százalékát tette ki.
Kaliforniában 2035-ig megszüntetik a benzinnel működő, a dízel, valamint a hibrid gépjárművek forgalmazását - jelentette be Gavin Newsom, az Egyesült Államok nyugati parti államának kormányzója, aki rendeletet is aláírt erről.
A jelenlegi szintről mintegy a duplájára nő az amerikai GDP-arányos államadósság 2050-re - áll az amerikai Kongresszus Költségvetési Hivatala, a pártsemlegesként jegyzett CBO előrejelzésében.
Augusztusban a vártnál nagyobb, idén március óta a legmagasabb infláció alakult ki az Egyesült Államokban - jelentette a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics.
Az amerikai gazdaság élénkítéséhez pótlólagos költségvetési forrásokra lesz szükség és arra, hogy a következő években fennmaradjon a jelenlegi rendkívül alacsony kamatszint - jelentette ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője.
A gazdasági aktivitás élénkülésére utal a személyi jövedelmek nem várt júliusi növekedése az Egyesült Államokban - jelentette a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis.
Kevesebb mint harmadára csökkent az amerikai bankszektor teljes nyeresége a második negyedévben - derült ki a Szövetségi Betétbiztosítási Vállalat (FDIC) adataiból.
A washingtoni kormányzat a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára annak érdekében, hogy megnehezítse a kínai konszern hozzáférését amerikai technológiákhoz - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium.
Emelkedett a kőolaj világpiaci ára azokra az értesülésekre, miszerint Kína azt tervezi, hogy nagy mennyiségben importál amerikai nyersolajat augusztusban és szeptemberben.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak júliusban az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics jelentése alapján. A havi maginfláció közel harminc éve a legmagasabb lett.
A koronavírus-járvány miatt meredeken, de az elemzők által vártnál valamivel kisebb ütemben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben.
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) monetáris döntéshozó testülete, összhangban az elemzői várakozásokkal.
A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huaweitől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez - jelentette be a digitális fejlesztésért felelős minisztérium vezetője.
A piaci kitettség mérséklését, az értékesítésbiztonság erősítését szolgálja, hogy ettől az évtől a marhatőkehús és a marhabelsőségek is az 5 százalékos áfakulcs alá tartoznak, amely korábban kizárólag a fél és a negyedelt marhára volt érvényes.
A Felső-Mátrában található síközpont Budapesttől mindössze másfél órára, az ország szinte bármely pontjáról pedig legfeljebb háromórás utazással elérhető.
A piaci kitettség mérséklését, az értékesítésbiztonság erősítését szolgálja, hogy ettől az évtől a marhatőkehús és a marhabelsőségek is az 5 százalékos áfakulcs alá tartoznak, amely korábban kizárólag a fél és a negyedelt marhára volt érvényes.
A Felső-Mátrában található síközpont Budapesttől mindössze másfél órára, az ország szinte bármely pontjáról pedig legfeljebb háromórás utazással elérhető.
A minimálbér-emeléssel párhuzamosan számos szociális ellátás összege is emelkedik, köztük az álláskeresési járadék, a táppénz, a gyes és a gyed, valamint nőnek a közfoglalkoztatotti bérek is.
A minősített bizalmi szolgáltatások - mint az e-Szignó - nem költségmentesek, de már havi 3-4 ezer forintos költséggel is elérhetők a magyarországi és uniós előírásoknak minden tekintetben megfelelő elektronikus aláírások.
A projektek a Recorde Panattoni RPM Ingatlanalapokban valósulnak meg, amelyeket a Concorde Csoport ingatlanalapkezelő leányvállalata, a Recorde Alapkezelő Zrt. kezel.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek