A BMW rekordértékesítéssel zárta a 2019-es évet Magyarországon. A legtöbbet az X5-ös modellből adták el, a legnagyobb növekedést pedig a hétüléses BMW 2 GranTourer érte el a nagycsaládos kedvezménynek köszönhetően.
Több kockázatot mint lehetőséget lát a teljesen elektromos járműtechnológiában a BMW, ezért továbbra is nagy hangsúlyt helyez a benzinmotorok fejlesztésére, valamint a tetszés szerinti hajtáslánc beépítéséhez rugalmasan alakítható járműplatformokra - mondta Klaus Fröhlich, a konszern fejlesztési igazgatója.
Átadták a Tesla első, Kínában gyártott járműveit. A Sanghajban gyártott Model 3-asokat kizárólag Kínában értékesítik majd, állami támogatással - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Kína állami támogatást nyújthat az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára.
Németországban 2025-re az eladott új autók valamivel több mint a fele városi terepjáró (SUV) lehet, ha marad az ebben a járműszegmensben tapasztalt fejlődés.
Elkezdődött az első teljesen elektromos Volkswagen-modell, az ID.3 sorozatgyártása Zwickauban. Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen Angela Merkel német kancellár az elektormobilitás fejlődésének támogatására tett ígéretet.
Az Audi húsz tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít kapcsolódó fejlesztésekre - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Nagy árengedményekkel válnak meg e-Golf készleteiktől a német autókereskedők. A Volkswagen hamarosan új elektromos modellt mutat be, amellyel már nem lesz versenyképes a kevéssé népszerű e-Golf.
Októberben kezdi meg a termelést a Tesla kétmilliárd dolláros beruházással létesült sanghaji üzeme. Elon Musk cége évi félmillió elektromos autó gyártását tervezi Kínában.
A Ford 2022-re egymillió új elektromos autó értékesítését tervezi Európában, ez a szám akkorra meghaladhatja a benzines és dízel üzemű járművek eladását.
Jelentősen bővült a forgalomba helyezett új kocsik száma augusztusban, ugyanakkor az elektromos autók növekedése visszaesett, plug-in hibridekből pedig kevesebbet adtak el, mint tavaly augusztusban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Londonban végzett filozófusként, két évre rá Budapesten lett vállalkozó. Ifjabb Aladics Sándor idén, igazi start-uperként a jövő technológiájának számító elektromos autókhoz való töltőket kínáló webshopjával az egész kontinenst célozta meg.
Európába is exportálja első hibrid modelljét a Polestar, a kínai Geely tulajdonában lévő Volvo elektromos luxusmárkája. A Polestar 1 ára várhatóan 150 ezer euró körül mozog majd.
Augusztus 30-án megemeli árait a Tesla Kínában. Az amerikai autógyártó decemberben újabb áremelést hajthat végre, ha Kína valóban emeli az Egyesült Államokból importált járművekre kivetett vámot - közölte egy bennfentes forrás a Reuters hírügynökséggel.
A 2030-as évek elején befejezi a belső égésű motorok fejlesztését a Volkswagen, amely megújult arculattal fordul az elektromobilitás felé - írta a Handelsblatt című német üzleti lap.
Növelte eladásait júliusban és az év első hét hónapjában a BMW Group. Az idei júliusi volt az adott hónapra vonatkozó legnagyobb eladási szám az autógyár történetében.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek