A családvédelmi akcióterv keretében júliustól bővülnek a családtámogatási formák, és továbbra is elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet már több mint százezer család igényelt.
Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A január 1-jével hatályba lépett jogszabály-módosítás következtében megváltozott az olimpiai érmesek és edzőik járadékának összege. A változásokról az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkársága személyes levélben adott útmutatást a teendőkről valamennyi érintettnek.
Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program.
Negyedszer hirdette meg a fenntarthatósági témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén. A programsorozat kiemelt témája a közlekedés, a víz és a fenntarthatósági törekvések, célja pedig a fenntarthatóság üzenetének széles körű terjesztése iskolai keretek között.
Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához.
Július elsejétől már használt ingatlan vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.
Tavaly a honvédelmi tárca tartotta magát legjobban a költségvetési törvényhez, míg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium külön-külön több száz milliárd forinttal túllépte a tervezett kiadásait.
A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, illetve nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, amennyiben addig nem született gyermekük.
A nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet, ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor idén is várható nyugdíj prémium - jelentette ki Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki a kormány nyugdíjasokat érintő idei intézkedéseiről is beszélt sajtótájékoztatóján.
A következő év elejétől jár a GYED azoknak a nevelőszülőknek is, akik két év alatti gyermekeket nevelnek - közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében.
Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak. Az ösztöndíjprogram célja, hogy minél több magasan képzett szakdolgozó kerüljön a magyar egészségügybe.
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést.
Összesen 480 millió forintnyi ösztöndíjban részesül 750 felsőfokú, ápolói, védőnői, illetve mentőtiszti alapképzésben résztvevő hallgató a kormány döntése alapján.
A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A gyermeket nevelő családok a szokottnál korábban, még a karácsonyi ünnepek előtt, legkésőbb jövő csütörtökig megkapják a decemberi családi pótlékot, gyermeknevelési támogatást és gyermekgondozást segítő ellátást.
A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek