Nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben a tavalyi negyedik negyedévben regisztrált stagnálást követően negyedéves összehasonlításban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat második becslésében.
Kissé emelkedett a bruttó hazai termék (GDP) a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatok alapján.
A csökkenést jelző várakozásokkal ellentétben a bruttó hazai termék (GDP) emelkedett kissé a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A várakozásokhoz képest nagyobb ütemben nőtt az euróövezet gazdaságának teljesítménye a második negyedévben negyedéves és éves összevetésben - jelentette az Eurostat.
A vártnál lényegesen nagyobb mértékben élénkült a gazdasági aktivitás májusban az euróövezetben a járványvédelmi korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően - derül ki az IHS Markit beszerzésimenedzserek körében végzett felméréséből.
A negyedik negyedévi után az idei első negyedévben is csökkent az euróövezet és az Európai Unió bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévihez képest - jelentette az Eurostat.
A koronavírus-járvány újabb hulláma és az oltóanyag-ellátási problémák miatt a vártnál valószínűleg később kezdődik a kilábalás folyamata az euróövezeti gazdaságban - vélik londoni makrogazdasági elemzők.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint túlságosan derűlátók lehettek az euróövezeti gazdaság idei fellendülésre adott eddigi előrejelzések, mivel a korábbi változatoknál sokkal fertőzőképesebb koronavírus-variánsok terjedése miatt elhúzódhat a korlátozások feloldása.
Jelentős mértékben rontották az euróövezeti gazdasági teljesítmény várható alakulásáról adott előrejelzéseiket vezető európai gazdaságkutató intézetek.
Miközben az euróövezeti magánszektor gazdasági teljesítménye stagnált októberben, a szolgáltatási szektorra újabb csapást mért a koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések visszavezetése, ami duplaaljú, azaz W-alakú recesszióval fenyeget.
Az euróövezetben 12,7 százalékkal, az EU egészében 12,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben az előző, második negyedévvel összevetve - közölte első becslésként az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Augusztusban jócskán lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése júliushoz képest. Az IHS Markit elemzői szerint az eddig vártnál hosszabb ideig tarthat a kilábalás.
A korábban vártnál nagyobb, 8,3 százalékos lesz a gazdasági visszaesés idén az euróövezetben - áll az Európai Központi Bank (EKB) külső gazdasági szakértők körében végzett felmérésében.
A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel - áll a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet prognózisában.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke az idei évre mély euróövezeti recesszióval számol és úgy véli, hogy az idei gazdasági visszaesést csak részben sikerül ledolgozni jövőre.
Májusban is meredeken csökkent a gazdaság teljesítménye az euróövezetben, és bár vannak arra utaló jelek, hogy a nehezén már túljutott a régió, még hosszú hónapok telhetnek el a növekedés újraindulásáig - állapította meg a londoni IHS Markit.
Az előző havihoz képest jobb lett, de továbbra is mély recesszióra utal a gazdasági aktivitás mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index (BMI) az euróövezetben - derült ki a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felméréséből.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek