fejlesztés
VW Drive – Találkozás a jövő mobilitásával
A VW interaktív közösségi teret nyitott Berlinben. Kiállításokkal, vitaestekkel kulturális programokkal és oktatási műhellyel várja az érdeklődőket. A cél: Véleménycsere az autóipar és a felhasználók között mobilitás kihívásairól és a lehetséges megoldásokról. Minden program ingyenes!
Tisza-tó. Hét tóparti település szabadstrandja újul meg
Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el.
Szijjártó: milliárdos magyar fejlesztések indulnak Ugandában
Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével.
Budapest Airport: megújulnak a terminálok
Újabb 6,5 milliárd forintot költ a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a meglévő terminál épületek fejlesztésére.
Közös fejlesztés – A Ford jegyben jár a VW-vel
A Volkswagen AG és a Ford Motor Company áruszállító haszongépjárművek és közepes méretű pickupok közös fejlesztését tervezi. Az együttműködéstől azt is remélik, hogy különleges és vadonatúj technológiákat kínáló új modelleket fejleszthetnek ki a közös befektetésekkel.
Uniós támogatás. Több milliárd eurót hívott le tavaly Magyarország
Az Európai Bizottság 2018-ban 4,4 milliárd eurót, azaz több mint 1400 milliárd forint fejlesztési forrást utalt Magyarországnak.
Hárommilliárd forintért vásárolt járműveket a katasztrófavédelem
Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság járműparkjánál az Európai Unió támogatásával. Az összegből 83 új járművet vásároltak.
Százötven milliárdos falu program
Mintegy 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.
Milliárdokból javítják a zalai ivóvíz minőségét
Csaknem ötmilliárd forint beruházással indult program az ivóvíz minőségének javítására és a vízellátás fejlesztésére Zalaegerszegen és öt környékbeli településen.
Az autonóm on- és offroad járművek katonai alkalmazásáról tárgyaltak
A kormány azt várja tőlünk, hogy erős, ütőképes, modern, korszerű honvédséget hozzunk létre, amihez nagyon nagy szükség van a kutatásra, fejlesztésre, innovációra - jelentette ki a honvédelmi miniszter Zalaegerszegen.
Fejlesztés. Vízhűtéses ablakok segíthetnek a nyári kánikulában
Hűtésre alkalmas, energetikailag racionalizált, környezetbarát üvegszerkezeteket hoztak létre új gyártástechnológia kifejlesztésével a székesfehérvári Jüllich Glas Holdingnál vízzel feltöltött üvegpanelek hőszigetelt üvegszerkezetbe integrálásával.
Negyedszázados privatizációs sikertörténet
A kevés hazai privatizációs sikertörténetek TOP listáján stabil helye van a Kontavill felvásárlásának. Az Európai piac meghatározó szereplőjének számító francia Legrand csoport az akkor veszteséges...
ÁEEK: 167 milliárd forint jut a kórházakra
Körülbelül 167 milliárd forintot biztosít a kórházak fejlesztésére a jelenleg futó huszonegy hazai és európai uniós pályázat.
Pest megyei piacok fejlesztésére kérhetnek pályázati pénzt az önkormányzatok
Benyújthatók Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázatok. Önkormányzatok 10 és 150 millió forintos fejlesztést hajthatnak végre EU-s pénzből.
Beruházási hullám várható a kkv-szektorban?
Rég nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron, a mikro-, kis -, és középvállalkozások körében végzett felmérést tükröző K&H kkv bizalmi index szerint.
Felfedező kutatásokra 12 milliárdot ítélt oda az NKFI
A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg.
Friss
Itt az első magyar elektromos csuklós busz
Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.
HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt
A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést
2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hírek
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...
Gazdaság
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.
Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein
A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg
A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.