A tavaly év végi pesszimizmus után januárban javultak az üzleti és fogyasztói várakozások is. A GKI konjunktúraindexe a tavaly utolsó kéthavi csökkenés után januárban ismét elérte a tavaly novemberi szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató.
A fogyasztói bizalmi index áprilisban egyéves csúcsára, mínusz 24,5 pontra ugrott, de még jelentősen elmarad a járvány okozta zuhanást megelőző, tavaly márciusi mínusz 12,1 pontos szintjétől - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A GKI konjunktúraindexe februárban kissé csökkent, ám az üzleti és fogyasztói várakozások is a múlt év véginél kedvezőbbek maradtak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A GKI fogyasztói bizalmi index a januári 5,5 pontos emelkedést követően februárban 1,1 ponttal csökkent, mínusz 34,9 pontra - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Ötödik hónapja csökken a GKI fogyasztói bizalmi indexe, de a havi csökkenés mértéke decemberben volt a legjelentősebb: 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató.
A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben emelkedett, augusztusban viszont mínusz 29,6 pontra, szeptemberben pedig mínusz 31,1 pontra süllyedt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A vártnál nagyobb mértékben, négyhavi csúcsra emelkedett júliusban az euróövezet és az Európai Unió gazdasági hangulatindexe. A feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor a legderűlátóbb, a fogyasztók viszont továbbra is aggódnak.
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke májusban a koronavírus lassú lecsengése és az áprilisi erős bizonytalanság enyhülése következtében 11,3 ponttal emelkedett, majd júniusban 5,7, júliusban 5,9 ponttal nőtt tovább, amivel az áprilisi zuhanás 61 százalékát dolgozta le.
Júniusban csökkent, de erős maradt a fogyasztók pesszimizmusa, amit elsősorban a munkanélküliségtől való félelem táplál - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Az áprilisi 29 pontos esés után 5 ponttal mínusz 28 pontra emelkedett a GKI konjunktúraindexe, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz, főként az iparban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek