A megkérdezettek 17,9 százaléka gyermeke lakhatását támogatná a megtakarításból. Ingatlan vásárláskor tízből kilenc ügyfél (87 százalék) az energiafogyasztást rangsorolta a legfontosabb szempontnak.
Az MBH Bank stratégiai célja, hogy Magyarország egyik legmeghatározóbb bankjává váljon, és megjelenjen a nemzetközi piacokon, így a közép-kelet-európai régió országaiban is.
A Magyar Nemzeti Bank 11,5 millió forint bírságot szabott ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-re, egyebek mellett vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, valamint betétbiztosítási hiányosságok miatt.
A Magyar Állampapír Plusz ötéves futamidő alatt folyamatosan emelkedő magas hozamot kínál, az adómentes megtakarítási lehetőség átlátható és könnyen elérhető az érdeklődők számára, ráadásul a befektetett összegnek nincs alsó határa - mondta a pénzügyminiszter.
Új termékeket fejlesztett, és hamarosan új piacokra is belép a Fundamenta-Lakáskassza. Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató egyebek mellett a megújuló erőforrások finanszírozásában, valamint az ingatlan- és az állampapír-közvetítésben látja a jövőt.
Az állami támogatás megszűnésével kényszerhelyzetbe kerültek a lakástakarék-pénztárak. A Fundamenta lépett először. Az MNB már jóvá is hagyta az új feltétekkel kínált konstrukciót.
Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek