Kezdőlap Címkék Gerhard Schröder

Gerhard Schröder

Putyin barátja maradt, de nem zárják ki pártjából a volt német kancellárt

Nem zárják ki a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) Gerhard Schrödert volt kancellárt a Kremlhez fűződő viszonya miatt - döntött a volt kancellár párttagságának ügyében másodfokon eljáró testület.

A volt német kancellár lenne a békegalamb?

Németország egykori kancellárja, Gerhard Schröder - akit sokat bíráltak a Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatai és az orosz állami energetikai cégeknél betöltött jövedelmező állásai miatt - elmondta, hogy a múlt héten Moszkvában találkozott az orosz elnökkel, és szerinte a Kreml nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború befejezéséről.

Nem határolódott el Putyintól, megvonták a volt német kancellár több juttatását

Megvonta a német szövetségi parlament Gerhard Schröder több juttatását, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől - jelentették német hírportálok.

Volt osztrák miniszter a Rosznyeft felügyelőbizottságában

Az orosz kormánytól kapott márciusi jelölés után Karin Kneissl korábbi osztrák külügyminiszter hivatalosan is a Rosznyeft orosz olajtársaság felügyelőbizottsági tagja lett - erősítette meg a többségében állami tulajdonú nagyvállalat.

Elbontják a bádogkarámot – új utasmóló Ferihegyen

Átadták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját, ahonnan a diszkont légitársaságok gépei indulnak majd. Az eddig használt "bádogkarámot" elbontják.

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...