A fogyasztói árak emelkedése ellenére a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben minden eddiginél magasabb szintre lépett - derül ki a követeléskezelő Intrum Justitia Zrt. és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös kutatásából.
A GKI Gazdaságkutató 3,5-ről 4 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a kedvező negyedéves adat hatására, ugyanakkor úgy látja, hogy az első negyedévben csúcsára ért a magyar növekedés, az év hátralevő részében lassulás várható.
A magyar gazdaság fontosabb ágazatainak növekedése 2019 első két hónapjában a tavalyihoz képest még gyorsult, de a hazai gazdasági várakozások áprilisban már kétéves mélypontra kerültek - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt., amely szerint a jegybank már az idén szigoríthatja a monetáris kondíciókat.
Az üzleti, ezen belül is különösen az ipari, építőipari várakozások romlása miatt jelentősen csökkent áprilisban a GKI konjunktúraindexe, nagyjából két évvel ezelőtti szintjére esett vissza - közölte GKI Gazdaságkutató Zrt.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a tavalyi 4,9 százalékosnál lényegesen alacsonyabb, 3,5 százalékos GDP-növekedésre számít ebben az évben, hosszabb távon pedig további lassulást prognosztizál. A gazdaságkutató szerint az infláció kordában tartásához szigorúbb monetáris politikára lenne szükség.
Míg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első negyedévében kis lépésekkel, de folyamatosan csökkent a GKI konjunktúraindexe. A márciusi romlás - a februárihoz hasonlóan - az üzleti várakozások miatt következett be, a fogyasztóiak ugyanis február után márciusban is kissé javultak, s gyakorlatilag elérték tavaly év végi szintjüket. A magyar gazdaság szereplőire összességében továbbra is erős optimizmus jellemző.
Tavaly az utolsó negyedévben folyamatosan emelkedett, idén az első két hónapban viszont csökkent a GKI konjunktúraindexe. Februárban az üzleti várakozások közül csak az építőipariak javultak, a fogyasztói várakozások a februári javulás ellenére elmaradtak a múlt év végitől, a magyar gazdaság szereplőire azonban összességében továbbra is erős optimizmus jellemző.
Az építőiparban várhatóan idén és 2020-ban is folytatódik a növekedés, mert ebben a két évben is rendelkezésre állnak még a szektor fejlődéséhez szükséges, nagyságrendileg 4,5 milliárd eurót elérő európai uniós fejlesztési források - mondta Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója.
A nyár végi megtorpanást követően decemberben már harmadik hónapja növekedett a GKI konjunktúraindexe. Egyaránt javultak az üzleti és a fogyasztói várakozások, mindkettő erős optimizmust tükröz - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek