Kezdőlap Címkék Innovációs és Technológiai Minisztérium

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Napelemes pályázat – hosszabb határidővel

Meghosszabbodik a lakossági napelemes pályázat beadási határideje - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Így vásároljunk karácsonyi ajándékot – a fogyasztóvédők tanácsai

Ha ajándékot veszünk, a szokottnál is gondosabban érdemes megőrizni a számlát, nyugtát. A karácsonyi vásárokban célszerű feljegyezni a kereskedő adatait, hogy szükség esetén fel tudjuk venni vele a kapcsolatot. Az üzletek által önként vállalt visszavásárlás lehetőségét hasznos lehet akár a blokkra felíratni - javasolják az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelmi szakemberei.

Ne tegye fel a fára – négyből három karácsonyi égősor veszélyes

A fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának vizsgálatán a problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizonyultak.

Új napelemes pályázat – 35 ezer család kaphat milliókat

Elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje, amelyben napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet forrást igényelni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Napcore. Harminc ország nyitja egybe közlekedési adatrendszereit

A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a Napcore projekt elindulásával.

Mikulásteszt. Csak egy nem kerülhet a csizmába

Hajszál híján tényleg minden jó volt a Mikulás zsákjában: mindössze egyetlen csokoládéfiguránál talált jelölési hiányosságot a fogyasztóvédelem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Nem áll le a fővárosi tömegközlekedés – még idén utal az állam

Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.

Decembertől csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be a szülők az iskolákba

Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében december 1-jétől csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni a szakképzési intézményekbe. E főszabály alól természetesen mentesülnek az iskolákban, technikumokban foglalkoztatottak, oktatók és tanulók - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Fulladásveszély. Gyerekjátékokat vontak ki a forgalomból

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gyermekjátékokat vizsgált, az eredmények pedig lesújtóak: a húszféle villogó figura, labda közül kilenc megbukott az ellenőrzésen. A veszélyes termékeket kivonják a forgalomból.

Árstop. Még lehet jelentkezni a bezáró benzinkutak átvételére

Csütörtökig jelentkezhetnek az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál azok a szolgáltatók, akik készek lennének a bezáró benzinkutak átvételére és üzemeltetésére.

Miniszteri biztost kapott a magyar gyógyszeripar

Palkovics László pharma-innovációért felelős miniszteri biztossá nevezi ki Szabó Lászlót - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Megállapodtak: jön a 200 ezres minimálbér és a 260 ezres bérminimum

A jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól.

Éjszaka nem lesz kamionstop a hosszú hétvégén

A mindenszentekkel háromnaposra hosszabbodó hétvégén a kamionstopot az áruellátás zavartalansága érdekében szombaton és vasárnap éjjel időszakosan felfüggesztik.

Digitalizáció. A kormány együttműködést kötött a Huawei-jel

Az oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója.

Európa legnagyobb szuperszámítógépét fejleszti Magyarország

Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a balatonfüredi Infotér konferencián.

Vendéglátás. Mégsem kell mindenkinek szakképesítés

A piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét az Innovációs Technológiai Minisztérium. Ennek értelmében október 13-tól a konyhai és a cukrászati tevékenységekben csak a szakmai felügyeletet ellátó személynek kell képesítéssel rendelkeznie.

Generációváltás. Az ITM programmal segíti a cégátadást

Elindult a vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

ITM: nem lesz drágább a lakossági gáz Magyarországon

A gázárak a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára Magyarországon. A fölgázellátás biztonságát pedig szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, valamint a frissen...

Párásítók görcső alatt. Többet ártanak, mint használnak?

Légnedvesítők és aromadiffúzorok biztonságosságát vizsgálta az ITM akkreditált laboratóriuma: a húsz párásítóból mindössze három termék felelt meg a szerkezeti és villamossági követelményeknek, a többi tizenhetet a hatóság leparancsolja az üzletek polcairól.

Vége az építőanyagok drágulásának – kevesebb a jogsértés is

Az összehangolt kormányzati fellépés hatására az építőanyag-piacon korábban tapasztalt áremelkedés nemcsak megállt, hanem számos termékkörben érdemi mérséklődés is mutatkozik - közölte Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit