„A zsidók alapvető tulajdonsága az elégedetlenség” - mondta Simón Peresz, Izrael egykori államfője és többszörös miniszterelnöke. Ez a zsidó állam gazdasági szárnyalásának egyik oka. Ezért van...
A napokban, a Haim Katz izraeli turisztikai miniszter részvételével tartott, teltházas szakmai eseményen találkoztak az izraeli és a magyarországi turisztikai szolgáltatók, majd sajtótájékoztató keretében...
Ha a látogató nem tudná, hogy a szomszédban háború dúl Izrael és a Hamasz között, ebből gyakorlatilag semmit nem venne észre az egyiptomi hétköznapokban
Izrael valószínűleg már 2023-ban beindíthatja Európába irányuló földgázexportját, pótolva az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát - mondta Jair Lapid izraeli miniszterelnök Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.
Az izraeli ThetaRay mesterséges intelligencia alapú megoldások bevezetését tervezi, hogy segítsen Dubaj harmadik legnagyobb hitelbankjának a pénzügyi csalások felderítésében.
A koronavírus-járvány miatt szerdától az izraeliek újabb tíz országba - köztük Magyarországra - nem utazhatnak - közölte az izraeli egészségügyi minisztérium.
Izraelben az omikron variáns terjedése és az R fertőzési együttható fokozatos emelkedése miatt már a koronavírus-járvány ötödik hullámának kitörését próbálják megfékezni - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.
Az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a...
Hatékony a harmadik oltás a koronavírus-fertőzés átadásának és a Covid-19 betegség súlyos formája kialakulásának megelőzésében az előzetes izraeli adatok szerint
Durva járványügyi szigorítások jönnek Izraelben. Az emlékeztető vakcinák oltását azonnal meg kell kezdeni a 40 évesek és az idősebbek körében. Így kerülhető el az egészségügy összeomlás az országban - figyelmeztetett Eran Szegal professzor.
Magyarország fenntartható felzárkózásának mintái már nem Nyugaton, hanem Keleten, Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten találhatóak - veti fel Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke legfrissebb írásában.
Az izraeliek 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a koronavírus a Tel-Aviv-i egyetem szerológiai kutatása alapján - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az utóbbi időben ismét egyre több beteget találtak, elsősorban az iskolákban elharapódzott fertőzések miatt.
Izrael eredményesebben birkózott meg a korona-vírussal, mint a világ legtöbb országa. A fertőzöttek száma mindvégig alacsony volt. Forró klíma, szigorú karanténszabályok, genetika vagy mindezek együtt? – A tudósok a magyarázatról vitatkoznak, minközben újra iskolákat zártak be a lazítás után..
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek