Jelentős a bizonytalanság a világban, nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, de a magyar gazdaság alapjai elég stabilak ahhoz, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A DAKA hulladékkezelő társaság kezdte el használni Tirol régióban a módosított hóágyút, hogy így segítsen a közterek és üzlethelyiségek fertőtlenítésében.
Újabb könnyítésekről döntött az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa: az egyik a fogyasztási hiteleket érinti, egyebek mellett pedig a hitelintézetek átmenetileg megsérthetik a tőkefenntartási pufferre vonatkozó limitet.
A veszélyhelyzet idejére mentesítik a taxisokat a személyszállításra vonatkozó követelmények alól, részt vehetnek az áruk szállításában is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt - jelentette be a kínai statisztikai hivatal.
További kedvezményekről döntött a kormány, arról is határozott a kabinet, hogy a vírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bármely adó mérséklésére is igényt tarthatnak - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
A jelenlegi rendelésállományok alapján még nem érzékelhető, hogy jelentősen romlanának az építőipar kilátásai, de ha elhúzódik a válság, több nagy projekt is kieshet - kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait.
Az év első két hónapjában volumenében 9,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Ez a GKI Gazdaságkutató prognózisa szerint elég lehet ahhoz, hogy az idei egész évre számolt forgalom volumene a pozitív tartományban maradjon, de a kistelepüléseken boltbezárások is előfordulhatnak.
Több európai - köztük a magyar - bankrendszer kilátását is negatívra módosította a Moody's Investors Service. A döntést azzal indokolták, hogy koronavírus-járvány várhatóan kedvezőtlen hatást gyakorol e bankrendszerek működési környezetére.
Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un nem jelent meg a nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen születésnapjára rendezett megemlékezésen. Elemzők szerint az idei látogatás a koronavírus-járvány miatt maradhatott el.
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt bezártak a vágóhidak és a nagy húsfeldolgozók, aminek következtében sokan aggódnak az élelmiszer-ellátásért.
Veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online is szervezhetnek nyelvvizsgát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Megjelent a két különadóról szóló rendelet a Magyar Közlönyben, mindkét jogszabály május 1-jén lép hatályba. A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok 91 milliárd forinttal járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Versenyfelügyeleti eljárás indult az ÉkszerTV egyik, kézfertőtlenítőt is értékesítő műsora miatt, a műsort készítő Emporia Style Kft.-vel, és az azt közzétevő ATV Zrt.-vel szemben - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Június végéig mentesülnek a munkavállalóik bérei utáni közterhek megfizetése alól a díszkertészek, a bor- és szőlőtermelők, a pálinka-előállítók, a kisüzemi sörfőzdék és a vadgazdálkodási szolgáltatók. Az Agrár Széchenyi Folyószámla Hitel ingyenes lesz, a felvehető keret pedig megduplázódik - közölte Nagy István agrárminiszter.
Szigorított egészségvédelmi intézkedések bevezetését követően az Opel Szentgotthárd készen áll a termelés újraindítására - közölte Kaszás Zoltán, a motorgyár sajtószóvivője.
Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Észak-Macedóniának és Bosznia-Hercegovinának sürgősségi hitellel segít a koronavírus-járvány kezelésében, de a régió többi országa is kért már segítséget az IMF-től - derült ki helyi sajtójelentésekből.
Azonnali adósságkönnyítést hagyott jóvá a legkevésbé fejlett államok közé tartozó 25 országnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére. A könnyítés fél évre szól.
Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.
Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.
A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.
Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.
Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.
A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek