Gyászoló hattyú miatt késtek a vonatok Németországban, legkevesebb 23 intercity-járat közlekedését akadályozta a párját vesztett állat, a Kassel és Göttingen közötti vonalat érintette a közlekedési stop - közölte a német rendőrség.
Jelentősen csökkentek a számottevő késések a számlák kifizetésénél az első három negyedévben: a két hónapon túl megfizetett számlák értékének aránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Bisnode Magyarország.
Fennakadásokat okoz a légi közlekedésben a havazás, a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre kedden több járat is késéssel érkezett meg, egyes gépek a környező légikikötőkben landoltak.
Visszafogott, az előző évektől elmaradó mértékű fejlődésre számít a légiközlekedési iparág pénzügyi helyzetében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).
A kiélezett légiipari versenyben már az is megtörténhet, hogy egy légitársaság vagy repülőtér mondjuk szoftverhiba miatt átmenetileg lebénul. A késés pedig – mivel már...
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek