2024 első fél évében minden 100 közbeszerzési szerződésből 79-et kis- és középvállalkozások nyertek el, miközben a közbeszerzések értékének körülbelül feléhez kapcsolódott nyertes kkv.
A magyarországi ajánlatkérők az első negyedévben 1702 darab, 704 milliárd forint értékű eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, szemben az egy évvel korábbi 1933 eljárással, amelyek összértéke 1374 milliárd forint volt - közölte a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
Előzetes megállapodást javasol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége a megrendelőnek és az építési vállalkozónak a költségek állandó változása miatt.
Magyarországon a közbeszerzések terén biztosított a verseny és az átláthatóság - közölte a Közbeszerzési Hatóság, amelynek álláspontja szerint az Európai Bizottság a közbeszerzési statisztikái elkészítésekor torz adatokkal dolgozik. Ezt annak kapcsán írták, hogy a bizottság megindította április 27-én Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást.
Az orosz-ukrán háború által kiváltott üzleti kockázatok csökkentése érdekében módosíthatók az építési-beruházási közbeszerzési eljárások és szerződések.
Rekordév volt a közbeszerzésben tavaly: 2021-ben a közbeszerzési piac mérete meghaladta a 4221 milliárd forintot, ebből több mint 2500 milliárd forint jutott a kkv-knak - közölte a Közbeszerzési Hatóság.
Gyomorforgató körülmények miatt a Nébih azonnali hatállyal felfüggesztette egy Hajdú-Bihar megyei vágóhíd működését. A hatóság 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelte el, az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.
A vagyonkezelő alapítványok nem élveznek mentességet a közbeszerzési kötelezettség alól - tette közzé a Közbeszerzési Hatóság, súlyos hibának nevezve az Európai Bizottság ellenkező állítását.
Az első negyedévben közel 8 százalékkal nőtt a lefolytatott közbeszerzések összértéke a tavalyi év azonos időszakához képest. A közbeszerzési piac tehát az eljárások elmúlt évi 5 százalékos csökkenése után jelentős növekedést mutat, és túlszárnyalta a koronavírus-válság által részben érintett tavalyi első negyedéves eredményeket - derül ki a Közbeszerzési Hatóság negyedéves gyorsjelentéséből.
Az első hat hónapban 1346 milliárd forint értékben 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon. A koronavírus-járvány miatt a közbeszerzések száma körülbelül a negyedével, az értéke közel az ötödével maradt el a tavaly első félévitől - közölte a Közbeszerzési Hatóság.
Az érvényes jogszabályoknak megfelelőre javította a főváros a Lánchíd felújítására kiírt tendert. A hibajavítás után "a felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődhet". Erről a BKK adott információt. A Közbeszerzési Hatóság szerint: a törvények mindenkire vonatkoznak.
El kell érni, hogy minél nagyobb arányban kerüljön magyar élelmiszer a hazai közétkeztetésbe, ezzel is segítve a termelőket és az élelmiszeripari vállalkozásokat - hangzott el a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) ülése után.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság (KH) eddigi vezetőjének kinevezését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére.
Az informatika és az egészségügyi beszerzések területén az egyszereplős közbeszerzések száma és aránya nagyon magas. Ezt a kormány olyan intézményi változtatásokkal igyekszik kezelni, amelyeknek már idén lehetnek eredményei - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az eddigi adatok alapján több közbeszerzési hirdetményre, kevesebb tárgyalás nélküli eljárásra, valamint a kis- és közepes vállalkozások aktívabb részvételére számít 2019-ben a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek