A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A válság utáni biztonságosabb gazdaság megteremtéséről, a kkv-szektor támogatásáról és a minimálbér emelésének lehetőségeiről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság konferenciáján, ahol bejelentette, hogy két új operatív törzs jön létre.
Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.
A gazdaság teljesítményéhez képest különösen dinamikus volt a bérek tavalyi emelkedése, de az idén érzékelhetően lassulhat az ütem, amit már a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó megállapodás is jelez - kommentálták a legfrissebb kereseti adatokat elemzők.
Annak ellenére, hogy a minimálbér összege február 1-től emelkedett négy százalékkal, a minimálbér összegéhez igazodó adókedvezmények már januártól a megemelt minimálbér alapján számítandók - közölte a Pénzügyminisztérium.
A keresetek előző évi növekedésében meghatározó volt a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése. Az idén mindkettő a tavalyinál kisebb mértékben, 4 százalékkal emelkedik, de egyéb tényezők is a bérdinamika gyengülését vetítik előre - kommentálták elemzők a legfrisseb statisztikai adatokat.
Az idei évre elfogadott, februártól érvényes 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A bérmegállapodás tervezetének értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet. Erről a felek hétfőn döntenek - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége nyitott arra, hogy megállapodás szülessen a munkáltatókkal a minimálbérek 4 százalékos emeléséről - nyilatkozta a szervezet elnöke.
Továbbra sem tudtak megegyezni minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek, ezért a tárgyalások a jövő héten folytatódnak - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.
A keresetstatisztikán nem hagyott nyomot a járvány, októberben is megközelítőleg a korábban megszokott dinamika szerint emelkedtek a bérek - összegezték véleményüket az elemzők a KSH legfrissebb jelentését kommentálva.
A munkavállalói oldal két lépcsőben 6,5 százalékkal emelné a minimálbért és a garantált bérminimumot, a munkaadói oldal viszont csak feltétellel menne bele egy 3 százalékosnál nagyobb emelésbe - hangzott el a bértárgyalások keddi fordulóján. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak.
A munkaerőpiaci járulék eltörlésével az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.
Közeledett a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyaláson. A megegyezés érdekében mindkét oldal számít járulékcsökkentés formájában a kormány segítségére - mondták el az egyes oldalak képviselői.
A bérek emelkedése lényegében fenntartja a vírusjárvány előtti erős dinamikát. Ezért is fontos, hogy mi lesz a jövő évi bértárgyalások kimenetele - állapították meg elemzők.
A kormány kezdeményezésére 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minimálbér négy év alatt 45, a garantált bérminimum pedig több mint 63 százalékkal emelkedett - jelentette ki Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A munkaadói oldal számára a reálbérek megőrzése és a munkahelyek megtartása, a munkavállalói oldalon pedig a munkabérek reálértékének további növelése az elsődleges a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalásokon - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).
Az idén már nem, jövőre viszont mérséklődhet a bérek emelkedése, mivel a bizonytalan kilátások miatt a munkáltatóktól fokozott óvatosság várható a bértárgyalásokon - vélik elemzők, akik szerint az idei bérdinamika leginkább éppen a minimálbér és a bérminimum emeléséből táplálkozik.
Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.
Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek
Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek