Kezdőlap Címkék MOKK

MOKK

Sokan tévesen azt hiszik, hogy néhány év házasság után mindenük közös lesz

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felmérésének eredményeit ismertetve.

Házassági vagyonjog: sokan szerződnek érvénytelenül, de van megoldás

Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést, tavaly kilenc százalékkal több ilyen dokumentum került nyilvántartásba mint egy évvel korábban. Ugyanakkor sokan otthon, egymás között írnak megállapodást, ami nem szerepel a nyilvántartásban, így érvénytelen - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Öröklési jog – tévhitek. A házastárs körül van a legtöbb félreértés

Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra, élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Alig harmaduk tudja például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a házastárs, ha az elhunytnak nem születtek gyermekei - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara felméréséből.

Építőipar – sok a jogvita. Peren kívül is lehetséges a megegyezés

Az építkezések és a felújítások felfutásával párhuzamosan egyre több a beruházók és építők, illetve a fő- és alvállalkozók közötti vita. Az egyezségre jutásban igazságügyi szakértő segíthet. Előzetes bizonyítással a hosszú és költséges pereskedés is elkerülhető.

Házassági vagyonjog – tévhitek. A szerződés tiszta helyzetet teremt

A házassági vagyonjogi szerződés tiszta helyzetet teremt, a házastársak biztonságát is szolgálja - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Előleg vagy foglaló? Milliók múlhatnak a különbségen

Az emberek fele nem tudja, hogy a foglalóval ellentétben az előleg minden esetben visszajár, ha meghiúsul az ingatlan adásvétele, függetlenül attól, melyik fél felelős érte - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint hétszáz választ összesítő online felméréséből.

Fizetési meghagyás – Inkasszó vár a bujkálókra

Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente, de a tévhittel ellentétben nem lehet megúszni egy jogos követelés megfizetését azzal, ha az adós nem veszi át az erről szóló hivatalos iratot - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Lakáshitel. Olcsóbbak lettek a közjegyzői okiratok

Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az elmúlt egy évben - derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adataiból.

Újra kitűzhetők a hagyatéki tárgyalások

Ismét kitűzhetnek hagyatéki tárgyalásokat a közjegyzők, sok ezer eljárás zárulhat le a következő hónapokban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Közjegyzői ügyfélfogadás – új rend szerint

A veszélyhelyzetben is fogadják az ügyfeleket a közjegyzők minden fontos és halaszthatatlan ügyben, de új rendet alakítottak ki - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Használt autó. Könnyedén kideríthető, hitellel terhelt-e a jármű

Az autót terhelő jogoknak is utána kell nézni a használtautó-vásárlásnál, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által vezetett hitelbiztosítéki nyilvántartásban csaknem félmillió, többségében gépjárművekhez köthető bejegyzés szerepel.

Nem végrendelkeznek a magyarok

A magyarok kilencven százalékának nincs végrendelete, aki pedig rögzítené végakaratát, nincs tisztában az erre vonatkozó szabályokkal.

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...