Londoni pénzügyi elemzők szerint a külső környezet romlása a monetáris politika normalizálási terveinek újragondolására késztette a Magyar Nemzeti Bankot, mivel az inflációra ható külső, lefelé irányuló nyomás a mostani várakozások szerint ellentételezi a továbbra is erőteljes hazai növekedés hatásait.
Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint az idén még 4 százalék körüli lehet a magyar GDP növekedése, jövőre azonban 3 százalék alá lassul majd a bővülés üteme. Idei kamatemelést a londoni elemzői közösség az erős inflációs nyomás ellenére sem vár az MNB-től.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának normalizálási folyamata meglehetősen lassú ütemű és fokozatos lesz. Idei kamatemelést a londoni elemzői közösség nem vár.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint a magyar gazdaság - elsősorban az erőteljes hazai keresletnek köszönhetően - a korábban vártnál ellenállóbbnak bizonyult az euróövezet növekedési lendületének lassulásával szemben, és ez a magyarországi növekedési előrejelzések javítását indokolja.
Londoni pénzügyi elemzők szerint ha a magyarországi maginflációs folyamatok a jelenlegi pályán maradnak, a Magyar Nemzeti Bank a márciusi kamatdöntő ülésen hozzákezdhet monetáris politikájának szigorításához, bár az első lépés várhatóan nem az alapkamat emelése lesz.
A nemzetközi pénzügyi szolgáltató csoport globális minősítési részlege (S&P Global Ratings) péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek besorolását az eddigi "BBB mínusz/A-3"-ról.
Londoni elemzői vélemény szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) központi célszintjét meghaladó maginfláció a monetáris politika fokozatos normalizálásának elkezdésére késztetheti a jegybankot, valószínűleg már márciustól.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának idei első, keddi kamatdöntő ülésén még nem várható érdemi szigorítási lépés, de a piac márciusban már számít a monetáris politika normalizálásának megkezdésére.
Londoni pénzügyi elemzők értelmezése szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen egyértelmű jelzéseket adott arra, hogy közeleg a monetáris politika normalizálásának kezdete.
A közép- és kelet-európai országok államadós-osztályzatainak többségére a Fitch Ratings stabil kilátást tart érvényben, ám a térségen belül hét államadóst a cég felminősítés lehetőségére...
Londoni pénzügyi elemzők szerint az erőteljes harmadik negyedévi teljesítmény azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál gyorsabb ütemben növekszik az idén és...
A Deutsche Bank vezetése Frankfurtot látja alkalmasnak arra, hogy London helyére lépjen, az európai nagybankok már meg is kezdték a felkészülést a váltásra.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek